Óriási károkat okozhat a német autóiparnak az EU büntetővámja!

Az Európai Unió nyár elején hozta nyilvánosságra, hogy pontosan milyen mértékben kívánja szankcionálni a különböző gyártók Kínából érkező villanyautóit. A pártállam vezetése már akkor jelezte, hogy biztosan nem fogja annyiban hagyni az érdekeit sértő lépést. Augusztus közepén az Európai Bizottság némiképp finomított az extra sarcok mértékén, de az újragondolt tarifákkal főként az európaiakat és a Teslát igyekeztek segíteni.

Hirdetés


A Kínai Kereskedelmi Minisztérium nemrég kiadott közleményéből kiderül, hogy az ázsiai országban is keményen dolgoznak valamiféle szankción. A nyilatkozatban megerősítették a korábban csak feltételezésekre alapuló információt, amely szerint a pártállam a belső égésű motoros autókra vetne ki hasonló büntetővámokat. Augusztus végén az ezzel kapcsolatos észrevételeket hallgatta meg a gyártóktól és különböző ipari szereplőktől a Kereskedelmi Minisztérium.

Egyes források már azt is tudni vélik, hogy a 2,5 literes vagy annál nagyobb lökettérfogatú motorral rendelkező járművek eshetnek a “különösen büntetett” kategóriába. A nem kínai gyártók közül ebben a szegmensben főként a német márkák (Mercedes, BMW, Audi, Porsche) teljesítettek kiemelkedően az ázsiai országban: az ilyen belső égésű motorral értesített külföldi járművek összértéke tavaly meghaladta az 1,2 milliárd dollárt.

Hirdetés
Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed