Őrült hajrát mutatott be Barcelonában a szegedi kézicsapat

Remekül kezdtek a katalánok és sok hibával a szegediek (4-0), de a negyedik perc után nem nőtt tovább a különbség. A magyar együttesnek négygólos hátrányt követően az egyenlítésre is lett volna esélye, de több ziccert is elrontott.

A 14. percben még csak 10-8 volt az állás, de a kevesebb hibával, pontosabban játszó házigazda egy 8-1-es sorozattal állva hagyta a vendégeket. A csongrádiak az első fordulóban otthon legyőzték a német bajnok Magdeburgot, de az egy héttel ezelőtt mutatott teljesítménynek ebben az időszakban nyoma sem volt.

A múlt héten remeklő kapus, Mikler Roland ezúttal a kispadról nézte a meccset, pedig Tobias Thulin nem igazán tudott segíteni csapatának, amely – ez mentségére szólhat – jó néhány gólt kapott lerohanásból.

A szünetben a katalánok 20-12-es előnyben voltak, a folytatásban pedig már Mikler állt a vendégek kapujába, amelyben egy védéssel és egy gólpasszal mutatkozott be. Részben erre alapozva némileg csökkentette hátrányát a vendégcsapat (22-17), de erre egy négyes gólsorozattal válaszolt a spanyol bajnoki címvédő.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok francia Dika Mem – akit a közelmúltban hírbe hoztak a Veszprémmel – súlyosnak tűnő vállsérülést szenvedett, de miután négyen vitték le a pályáról, egy perc múlva visszatért és leült a kispadra.

Talán az ötven szegedi szurkoló időszakos bíztatása is jó hatással volt a vendégekre, akik ekkor sokkal összeszedettebben kézilabdáztak, és előbb 27-22-re felzárkóztak, majd alig több mint két perccel a vége előtt mínusz egyre feljöttek.

A pontszerzésre, vagyis az egyenlítésre az üres kapus játék és egy labdaeladás miatt végül nem volt esélyük, de a második félidőt 18-11-re megnyerték.

Aleix Gómez öt, Dika Mem és Blaz Janc négy-négy góllal, Gonzalo Pérez de Vargas 13, Emil Nielsen két védéssel vette ki részét a sikerből. A vendégeknél Tobias Thulinnak hét, Mikler Rolandnak nyolc védése volt, Mario Sostaric nyolc, Bodó Richárd hat gólt lőtt.

Kézilabda, Bajnokok Ligája, B csoport, 2. forduló

Barcelona (spanyol) – OTP Bank-Pick Szeged 31–30 (20–12)

(MTI)

Kapcsolódó
Brutális kiütés a veszprémi kézisek BL-mérkőzésén
Erre a világ egyik leggazdagabb klubja, a PSG sem számított.

The post Őrült hajrát mutatott be Barcelonában a szegedi kézicsapat first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed