Meghajlított bronzkori kardot talált egy amatőr fémdetektoros a dániai Egedalnál, egy természetvédelmi területen – számol be a Heritage Daily. Claus Falsby egy késő bronzkori és kora vaskori tárgyakból álló lelőhelyet fedezett fel, a helyszínen rituális áldozatként rejtettek el tárgyakat egy mocsárban.
A fémkereső a felfedezést követően kapcsolatba lépett az illetékesekkel. Emil Winther Struve régész szerint a régió rituális lelőhelyei főként a korai és a középső bronzkorra datálhatóak, a késő bronzkori tárgyak rendkívül ritkák, ami arra utal, hogy ekkorra a hagyomány nagyrészt kikopott.
A vizsgálatok során a két kis bronzbaltát, három bokagyűrűt, egy nagyméretű tű töredékét, a meghajlított kardot és egy titokzatos, még azonosítatlan tárgyat tártak fel.
Maga a kard bronzból készült, markolatát vasszegecsekkel látták el, megjelenésében pedig átmenetet jelent a bronz- és vaskor között.
A lelőhely i. e. 500 körülről származik, a tárgyakat az Alpoktól északra fekvő területről hozhatták be. A térségben a bronzkor végén a hallstatti kultúra vált uralkodóvá A kard áldozati felajánlása előtt rituálisan meghajlították, hogy fegyverként használhatatlanná tegyék.
Néhány nappal a hivatalos ásatás után Falsby ismét kilátogatott a helyszínre, és a lelőhelytől mindössze 70 méterre egy másik jelentős bronzkori tárgyat fedezett fel, egy nagyméretű, halszálkás mintával díszített bronz nyakláncot.
The post Ősi kincset rejtett egy dániai mocsár first appeared on National Geographic.