Egy művésznek vagy társulatnak a legjobb befektetés az Edinburgh Fringe-en szerepelni. Nem tudhatod, melyik ország melyik fesztiváljának vagy színházának ügynökei nézik meg az előadásod, hogy aztán elhívjanak egy komoly turnéra. Ezzel a hozzáállással – no, meg kemény munkával – jár rendszeresen a világ legnagyobb kulturális fesztiváljára Skóciába a magyar Recirquel. Idén ötödjére hívták meg őket a több mint háromezer fellépő közé, méghozzá az egyik legszebb óvárosi fesztiválhelyszínre. Az újcirkusz amúgy is egyre elismertebb műfaj a világban, és Vági Bence társulata ma már többet lép fel külföldön, mint Magyarországon.

Nézd, az ott Nem Richard E. Grant? Tudod, az a karakterszínész, aki a Star Warsban is meg a Trónok harcában is játszott! – mutatja a Recirquel társulat egyik ifjú tagja, miközben várjuk a szokásos délután fél négyes előadásukat. És tényleg ő az, fegyelmezetten beáll a sor végére, ami már két sarokkal odébb kígyózik. Ez a Recirquel kilencedik fellépése a július 31-étől augusztus 26-áig tartó idei Edinburgh Fringe-en, és máris szinte csurig töltik az Assembly Roxy nevű színházának nagytermét. Pontosabban templomterét: Edinburgh egyik régi templomát alakították át háromtermes kulturális helyszínné, és ma már nemcsak a Fringe idején, hanem egész évben vannak itt előadások.

Erős FOMO tört rám, amikor idén kénytelen voltam kihagyni az Ördögkatlan Fesztivált – jobban mondva úgy döntöttem, kihagyom egy utazás miatt –, de többszörösen kárpótolt, hogy a Recirquel meghívott a Paradisum című új produkciója premierjére, méghozzá ezúttal nem a Müpába, ahol évközben játsszák majd, hanem a skóciai Edinburgh-be.

A világ legnagyobb kulturális fesztiválján több mint háromezer színházi, zenés, standup, kabaré, cirkusz és még ki tudja, milyen műfajú előadás közül lehet választani, bónusz a Harry Potter-szerű városi díszlet.

A Victoria Street színesre festett házikói inspirálhatták Rowlinot, amikor a Harry Potter-sorozatban a londoni Diagon Alley bevásárlóutcát megálmodta.

J. K. Rowling Edinburgh-ben írta a regénysorozatot, a szelfizők tömegéből is könnyű kitalálni, hogy leginkább a The Elephant Place nevű kávéházban, illetve később a Balmoral Hotelben, és a legenda szerint a Victoria Street színesre festett házikói inspirálhatták, amikor a könyvbeli londoni Diagon Alley bevásárlóutcát megálmodta. Néhány karakter nevét pedig egyenesen a szintén itteni Greyfriars Kirkyard temető sírköveiről vette. (Ezeken kívül is jócskán akadnak Potter-kötődésű helyszínek, meg persze boltok, városnéző túrák és múzeumi kincsek.)

Come to my show!

Nagyjából a harmadik napra jutottam el oda, hogy megértsem a fesztivál működését annyira, hogy ki tudjam találni, milyen előadásokat akarok megnézni (a Paradisumon kívül). Összesen 262 helyszínen, 3317 produkció, jelentős részük mindennap ugyanabban az időben – ráadásul ugyanezekben a hetekben rendezik meg a városban a klasszikusabb, nagyobb produkciókat bemutató Edinburgh International Festivalt, és persze vannak ingyenes utcai események, kiállítások is. No, meg tömeg, nyüzsgés, bulihangulat, szuper street food és kávé – én például napi kétszer megfordultam az Origin Café nevű apró specialty kávézóban.

Come to my show! Ezt a mondatot hallod a legtöbbször az utcán, miközben a kezedbe nyomnak egy szórólapot. Aztán egyik-másik előadás végén is kijönnek a szereplők a színpadra, és megkérik a nézőket, hogy vigyék a hírét a produkciójuknak. „A show beszél magáról” – mosolyog Vági Bence, a Recirquel alapítója és művészeti vezetője a kérdésemre, hogy náluk miért maradt el az előadás végén ez a kérés. Nyilvánvaló, hogy ők a profik közé tartoznak a Fringe-en.

Vági Bence, a Recirquel alapítója és művészeti vezetője. Fotó: Sebestyén László

A Recirquel – egyedüli magyar társulatként – ötödször kapott meghívást az Edinburgh Fringe-re. Tavaly a The Times szakírója a teljes fesztivál „legegyedibb és leggondosabban kimunkált cirkuszművészeten alapuló alkotásaként” jellemezte a társulat IMA című immerzív produkcióját, a The Guardian pedig a Fringe legjobb produkciói közé válogatta az „egyszerre nagyléptékű és intim” előadást. 2018-ban a My Land című előadásukat 4200 produkció közül választották a legjobbnak a fesztiválkritikusok.

A Szigetről a Fringe-re

„Ha nem látom a Fringe-et, lehet, hogy nincs Recirquel” – mondja Bence az egyik délutáni előadásuk után. Privát utazáson járt egyszer Skóciában éppen augusztusban, a Fringe idején, és nagyon inspirálták az újcirkuszi produkciók, amiket látott. „Együtt volt benne cirkusz, élőzene, kortárs tánc, akrobatika és varieté, én pedig mindig szerettem a kabaré világát. Elkezdett izgatni a kérdés, hogy hol vannak Magyarországon artisták” – mondja. Bekopogott a pesti Baross Imre Artistaképzőbe, aminek akkor még sokkal inkább a tradicionális cirkuszi gyökerei voltak az erősebbek. A tanári kar szavazott az igazgató kezdeményezésére arról, hogy elengedjék-e a fiatalokat Bencéhez egy előadásra, ami a Sziget fesztiválra készült.

Másfél hónap alatt hozták össze az első előadást, amivel a Sziget Magic Mirror sátrában léptek fel, és azonnal annyira sikeres lett, hogy még évekig meghívták őket a fesztiválra. Bence egyedi stílust alkotott: a cirque danse, ahogyan a Recirquel stílusát nevezik, kicsit újcirkusz, kicsit balett, kicsit kortárs tánc és kicsit színház. Addigra a teljesen jogos állatvédelem már nemzetközi szinten megreformálta a cirkusz világát, és manapság igazán színvonalas cirkuszi produkciókban csak ritkán szerepelnek állatok.

Az utóbbi évtizedben erősen megújult a cirkuszművészet, és az archaikus formák mellett megjelentek kísérletező, progresszív előadói műfajok is.

A Párizs Éjjel című produkciójukat látta Montrealban William Burdett-Coutts csapata is 2016-ban. Ő a Fringe-et működtető egyik produkciós cég, az Assembly igazgatója. Azon nyomban meghívták a következő nyárra a Fringe-re a Párizs éjjelt, és azóta járt már Edinburgh-ben a My land és az IMA című Recirquel-produkció is. „Ha rátalálunk egy jó alkotóra, nem engedjük el, hosszútávú együttműködést igyekszünk kialakítani velük” – mondja William, aki a Paradisumot már úgy szervezte be az Assembly fesztiválprogramjába, hogy előzőleg nem is látta, vakon megbízik már a társulatban.

„Bence briliáns rendező, zseniális, amit alkot. A vizuális stílusa teljesen egyedi, és megismételhetetlen az az intenzitás, amit a színpadon kialakít” – mondja William.

Átvettük a hatalmat

A Fringe 1947-ben indult, amikor nyolc független színházi társulat, akiket nem hívtak meg a hivatalos Edinburgh International Festivalra, megjelent a városban, és kéretlenül előadták a produkciójukat. Őket hívták a fesztivál „fringe-ének”, magyarul rojtjának, peremének, szegélyének vagy ha úgy tetszik, frufrujának. Ma nagyjából kéttucatnyi produkciós cég szervez programokat a fesztiválra, ezek közül az egyik legnagyobb és legrégibb az Assembly Festivals.

„Régen mi voltunk a side line, aztán átvettük a hatalmat, és ma már az Assembly önmagában nagyobb, mint az International” – mondja William.

Az Assembly 1979-ben hozta a Fringre-re az első előadást, abban az évben nagyjából száz produkció vett részt a fesztiválon. Kezdetben egy pici sátor volt az egyetlen helyszínük, aztán éveken át a St. George Square-en működtettek játszóhelyeket – ők kezdték a „multivenue modellt”.

Az Assembly Hall nevű fesztiválhelyszín, ahol többek között afrikai cirkuszi előadás is volt.

Azóta több produkciós cégre jellemző, hogy számos színháztermet, sátrat vagy egyéb helyszíneket – akár kocsmát, jógatermet, egyetemi termet – bérel ki a fellépőinek.

Williamék idén huszonhat helyszínt működtetnek, összesen 243 show-val. Hasonló méretű produkciós ügynökség a fesztiválon az inkább komédiában erős Pleasance, és a jelentősek közé tartozik még az Underbelly, a Gilded Balloon, a Summerhall, a Space, a Just the Tonic vagy a Greenside. Középen „ül” a Fringe Society, egy nonprofot szervezet, ami a katalóguskészítést, a jegyeladásokat koordinálja, valamint információkat és tanácsokat ad a Fringe résztvevőinek, de anyagi kockázatot nem vállal.

„Különleges állatfaj vagyunk, járjuk a világ fesztiváljait, és keressük a jó produkciókat” – mondja William, aki szerint nagyjából a fellépők harmada visszatérő vendég. „Egyre több az újcirkuszi produkció, és nagyon sok ausztrál fellépőnk van, nyilván az ottani Fringe-ekről” – teszi hozzá.

Merthogy a fesztivál azóta számos várost inspirált, csak Ausztráliában két Fringe is van, egy Perthben, a másik pedig Adelaide városban.

Tavaly csak az Assembly-programokat 470 ezren látták Edinburgh-ben a fesztivál ideje alatt, idén félmillió fölé várják a nézőszámot, az egész Fringe pedig több mint hárommilliós közönséget vonz.

Csak a fellépők, a producerek és a backstage-ekben dolgozók legalább ötvenezren vannak. Egy-egy helyszínen naponta hét-kilenc előadást tartanak (a produkciókat jellemzően mindennap játsszák, ugyanott és ugyanabban az időpontban, a csaknem négy fesztiválhét alatt heti egy-egy szabadnappal), és általában egy előadás nem hosszabb egy-másfél órásnál. A gyors átálláshoz persze nagy szervezettség és profizmus kell.

Három-négyszeres szállásárak

Az Edinburgh International Festival működési modelljével szemben a Fringe nem ad pénzt a fellépőknek, ők a saját költségükön jönnek a skót városba, majd a bevételen a produkciós irodával osztoznak, és jellemzően a jegyeladásokból származó összegek 70-80 százaléka marad az övék. Az Assembly fesztiválos bevétele nagyjából tízmillió font, míg az egész Fringe-é ötvenmillió körül lehet. „Közös a kockázat, bár a covid óta rettenetesen megnőttek a költségek, a 2019-es év volt a legjobb, ám idén a szállásárak már a covid előttiek három-négyszeresére emelkedtek” – mondja William.

„A Fringe-en szerepelni a legjobb befektetés egy társulatnak. A külföldi turnémeghívásaink nagy része innen van. Ha az ember csak Magyarországon játszik, aligha fogják felfedezni, egy ilyen nemzetközi szemle mindent megváltoztathat. Ez kőkemény munka, de tolni kell” – mondja Vági Bence. Az itteni szerepléseken a helyszínért nem fizetnek, de így is jó, ha nullára kijön az egyenlegük. „Az már tűzijáték” – nevet Bence.

Szerinte fontos, hogy egymás utáni években visszajárjon egy-egy társulat, hiszen így megismeri a közönség a brandet, és az újabb bemutatókat már kíváncsian fogadják.

Egy standuposnál simán hozhat jó nyereséget az edinburgh-i fellépéssorozat, feltéve persze, hogy jó hírű, sikeres, és telt házakat hozó előadással mutatkozik be. De nagyobb, több fős társulatoknál inkább a szakma figyelmének felkeltése a cél.

„A Fringe tulajdonképpen egy vásár, ahol megmutatjuk magunkat a szakmának, és ha egy programozónak tetszünk, akkor el fog hívni minket fellépni. Nem lehet tudni, hogy ki éppen mikor ül be és aztán hová ránt el bennünket” – mondja Bence. A Recirquel így járta be a különböző produkcióival többek között Dániát, Norvégiát, Dél-Amerikát és Dél-Koreát. Utóbbit idén júniusban, annak köszönhetően, hogy tavaly egy dél-koreai díjat is megnyertek az IMA című produkciójukkal a Fringe-en. Ugyanezt a díjat idén, a Paradisumért is megkapta a társulat.

 A Paradisumnak most itt tartják a premierjét is, ahogyan 2018-ban a My Land című előadásnak is. „Az impresszáriók most a 2026-os turnékat tervezik, ha csak a Müpa-beli őszi bemutató utáni nyáron hoznánk ide a show-t, akkor még egy évvel később vihetnénk nemzetközi turnéra, márpedig egy ilyen fiatal művészekből álló stábot nehéz éveken át egyben tartani” – magyarázza Bence. Aztán azt is elmondja, miért nem tudta például a Solus Amor premierjét a 2020 őszi Müpa-beli premier előtt a Fringe-en bemutatni: a sok szereplő, díszlet és hatalmas kellékek miatt. Ezért készült most a Paradisum tudatosan csupán hatszereplősre – nagyjából ez a létszámhatár, amivel még lehet utaztatni egy show-t.

Fleabag, Stomp, Baby Reindeer

Hugh Grantet és Jude Law-t is a Fringe-en fedezték fel a legenda szerint, de ennél frissebb siker Phoebe Waller-Bridge Fleabag (magyarul Bolhafészek) című, eredetileg egyórás monológjának sorsa. A monodrámát 2013-ban mutatta be Waller-Bridge a fesztiválon, azóta két évadot írt, és a sorozatot a BBC-n és az Amazonon lehetett látni.

A Fringe-ről indult a Stomp nevű különleges brit táncprodukció is, éppen az Assembly hívta meg a 90-es években először, és azóta több előadással is járják a világot. Hasonlóan, itt fedezték fel a The 7 Fingers újcirkusztársulatot is.

Persze nem mindenkinek sikerül. A Fringe-nek megvan az az árnyoldala is, hogy a hatalmas kínálatban egyes előadásokra egyáltalán nem jut néző – pont, ahogy a Baby Reindeer című (egyébként igaz történetet feldolgozó) Netflix-sorozatban, ahol a kocsma fogyasztói felháborodtak, amikor a főszereplő humorista elkezdte a műsorát, és kérte, hogy kapcsolják ki a tévét. Én is láttam olyan előadást, ahol összesen tucatnyi néző volt – igaz, még csak a második hét elején jártunk.

Mivel alapvetően szájról szájra terjed leginkább az előadások híre a fesztiválon, a jobbakra a harmadik hét környékén már nem lehet beférni.

„Akiknek először nincs nézője, azok a következő években újra és újra visszajönnek, aztán vagy feladják, vagy ha jók, felfedezik őket. Nagyon elszántnak kell lenni a túléléshez, de ez a fesztivál a legjobb tréning. Az iskolai projektektől a profikig mindenféle szintről jönnek előadók” – mondja William.

Olyanok is, akik korábban más miatt már híresek lettek. Egyszemélyes zenés műsorral bukkant fel a Fringe-en például Leah Coloff Grammy-díjas csellista, aki korábban zenélt David Bowie-val vagy Debbie Harry-vel is. A Super Second Rate című műsorában sok humorral meséli el, hogy egyszer megtalálta apja levelét, amiben fiatalkorában próbálja lebeszélni a zenélésről, mert nem gondolja elég tehetségesnek. A gondolatolvasó ügyvéd-bűvész Tomas McCabe pedig már Fringe-veteránnak számít egyszemélyes standupjával.

Leah Coloff csellójátéka a Fringe-en. Fotó: Paula Court

Együtt lóghatnak a művészek

Mindenesetre a legújabb trendnek az újcirkuszt mondja William, és ebben a műfajban tényleg színvonalas produkciókat lehetett látni az idei Fringe-en a Recirquel mellett is. Például az ausztrál Casus Creations társulat Apricity című előadását, vagy a quebeci Machine de Cirque Ghost Light: Between Fall and Flight című libikókashow-ját, megható történeti keretbe ágyazva. Vagy ott volt a guineai hétköznapok inspirálta cirkuszi produkció, az Afrique en Cirque. Ez egy energikus, vibráló, afro-jazz zenére különleges artistamutatványokat bemutató show a Kalabanté társulattól, emberi piramisokkal, némi bohóckodással és sok kedves kacagtatással.

Idén először lépett fel a Fringe-en az ukrán Roman Khafizov új társulata is Rêves című produkciójával. Roman a Recirquel My Land című előadásában szerepelt korábban, és látszik is Bence hatása az új társulat koreográfiáján. „Persze teljesen normális, hogy vannak hasonló stílusjegyeink, hiszen a fiatal alkotókat rendszerint inspirálják a tanítóik, a nagyok, és rögös út, sok év munkája kell ahhoz, hogy letisztuljon a stílusuk és teljesen egyedi legyen” – mondja William.  

Andrii Maslovval, Yevhen Havrylenkóval, Vági Bencével és Sergii Materynskyivel az Assembly egyik előadáshelyszíne előtt.

Az International és a Fringe közt is előfordulnak átjárások, és persze az impresszáriók is felfigyelnek, ha a másik fesztiválon valami különlegesről hallanak. A brazil Gruppo Corpo fergeteges táncelőadásának például eljutott a híre a Fringe közönségéhez is.

A kapcsolatépítés legalább olyan fontos, mint a közönségsiker, és közös projektek is alakulnak Edinburgh-ben ilyenkor. „Ezekben a hetekben együtt lóghatnak a művészek, új ötletek születnek, együttműködések alakulnak, ilyenkor találkozik a szakma” – mondja Bence. Meg persze a közönség, merthogy a kávézótól az ilyenkor a fesztiválvendégeknek kiadott egyetemi kollégiumok közös terein át az előadásokra várakozó sorokig mindenhol az a téma: melyik előadást nem szabad kihagyni, kinek mi tetszett a legjobban.

A borítóképen Seguí-Fábián Eszter a Paradisum budapesti fotóspróbáján. Fotó: Sebestyén László

The post Ötödjére tértek vissza, állva tapsolták a magyar társulatot a világ legnagyobb fesztiválján appeared first on Forbes.hu.