Oxigénhiány okozta a halpusztulást a Kis-Balatonban    

A kánikula és a szélcsendes idő miatt kialakult algásodás okozta oxigénhiány vezetett az egy hete történt halpusztuláshoz a Kis-Balaton Kazetta nevű tározójában – derül ki a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) közleményéből az első vizsgálati eredményekről.

Ahogy arról beszámoltunk, drámai halpusztulásról adtak hírt helyi horgászok, ami a Somogy vármegyei vízterület 2-es tározójában történt.

A közlemény szerint közel 18 tonnányi hal pusztult el az elzárt, nem horgászható, a Kis-Balaton “vérkeringésében” részt nem vevő területen, amely a vízvédelmi rendszer 3,4 százaléka. A halgazdálkodási társaság dolgozói öt napon át gyűjtötték a tetemeket, egyben vízlevegőztető berendezésekkel előzték meg a további kárt. Az elpusztult halak jelentős része idős dévérkeszeg, nagyméretű ponty, harcsa és egynyaras korú süllő volt – írták.

Az oldott oxigén koncentrációja a tározó több pontján is literenként egy milligramm alatti volt.

Az eddigi vizsgálati eredmények szerint a területen vízvirágzás alakult ki, majd az alga pusztulni kezdett, a víz színe barnássá vált, és rothadó mocsárszag kezdett terjengeni. A szerves anyag bomlása során a magasabb rendű élőlények számára toxikus hatású ammónia keletkezik, amit a baktériumok oxigén hiányában nem tudnak nem toxikus nitráttá alakítani – fejtik ki.

A helyszínen a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársai is végeztek méréseket. A toxikológiai vizsgálat még tart – áll a közleményben.

(MTI)

Kapcsolódó
Döbbenetes halpusztulás a Pátkai-víztározóban
Halomban állnak a begyűjtött tetemek.

The post Oxigénhiány okozta a halpusztulást a Kis-Balatonban     first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed