Döbbenetes pofátlanság: háromszor lépett le fizetés nélkül egy nő a siófoki üzletből
Részben a ruházatába rejtve, részben pedig a nála lévő táskákba pakolva fizetés nélkül távozott az üzletből. Végül aztán mégis lebukott a huszonéves nő.
Részben a ruházatába rejtve, részben pedig a nála lévő táskákba pakolva fizetés nélkül távozott az üzletből. Végül aztán mégis lebukott a huszonéves nő.
Mexikóvárosban mutatta be a BYD a Shark névre hallgató, konnektoros hibrid pickupját. A platóst nagyjából 19 millió forintnak megfelelő összegért tervezi világszerte több országban is forgalmazni a kínai gyártó. A hajtáslánc megalkotásakor a fő cél a fogyasztás visszaszorítása volt, ami a gyártó szerint jelentős probléma ebben a szegmensben. Mindehhez a teljesítményből sem kell visszavenni, bár […]
Az Átlátszó márciusban írta meg, hogy Szijjártó Péter három hivatali útjára összesen 264 millió forintért béreltek neki egy holland luxusjetet 2023-ban. A lap most utánajárt, hogy a külgazdasági és külügyminiszter milyen repülőgépekkel és körülmények között utazik egy-egy hosszabb repülőútra, mennyi közpénzből. Most a miniszter két ázsiai útját mutatjuk be, amelyekre máltai bejegyzésű magángépekkel utazott. 2020 […]
Bár ellenzői csak „orosz törvényként” emlegetik, a több tízezres tüntetések, brutális rendőri fellépés, parlamenti verekedés és kilátásba helyezett nyugati szankciók után hétfőn elfogadott grúz ügynöktörvény legalább annyi hasonlóságot mutat a tavaly decemberi magyar „szuverenitásvédelmi” jogszabállyal. Amint hatályba lép, a civilszervezeteknek és a médiumoknak külföldi ügynökként kell regisztrálniuk magukat, ha a bevételeik legalább 20 százaléka külföldi […]
Péntektől tovább csökkennek a hazai üzemanyagárak – írja a holtankoljak.hu, ami szerint feltehetőleg a forint erősödésének is köszönhető, hogy a benzin nagykereskedelmi ára bruttó 5 forinttal csökken, míg a gázolajért bruttó 4 forinttal fognak kevesebbet fizetni a kutak nagykereskedőjüknek. Az átlagárakat figyelembe véve péntektől várhatóan 607 forintért tankolhatjuk a 95-ös benzint, és 605 forintért a […]
A megfelelő időben fognak dönteni arról, hogy melyik pártcsaládba ülnek be az EP-ben, mondta Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója az ATV Szigorlat című műsorában. Szerinte az a legfontosabb, hogy minél több békepárti és szuverenista képviselőt válasszanak meg. Menczer szerint a Néppárt egy baloldali, háborúpárti párt, és azt mondta, várja már, hogy kizárják a békepárti […]
Egy szarvasi nő 2023 októberében részletekben 16 millió forintot utalt el idegeneknek. Az interneten ismerkedett meg valakivel, aki magát külföldön szolgáló katonaorvosnak adta ki, és arra kért pénzt, hogy mentesíthesse magát a szolgálat alól. Miután a nővel bizalmi, romantikus kapcsolatot alakítottak ki, megbeszélték, hogy Magyarországra utazik, és együtt fognak élni. A nő az utalással kapcsolatos […]
„A frusztrált, baszatlan nők vezette társadalom természetes kísérő jelensége az elpinásodás és a pitiánerség.” Ezzel a felvezető szöveggel publikálta legújabb videóját Tomcat, azaz Polgár Tamás a Nem a Tolvajkergetők YouTube-csatornáján. Tomcat a videóban azt a napokban nyilvánosságra került hírt kommentálja, miszerint egy Pest vármegyei általános iskola számítástechnikához értő diákja a mesterséges intelligencia segítségével pornográf videó […]
A tbiliszi parlament által végső olvasatban kedden elfogadott, külföldi ügynökökről szóló törvény szelleme és tartalma nincs összhangban az Európai Unió alapvető normáival és értékeivel, elfogadása negatívan hat Grúzia uniós csatlakozására, jelentette ki az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő szerdán. Josep Borrell közleményében hangsúlyozta, az Európai Tanács azzal a feltétellel adta meg Grúziának az uniós tagjelölt […]
Szigorítaná az Oroszországra kivetett háborúellenes szankciókat az új jobbközép portugál kormány – írja a Reuters Maria da Graca Carvalho környezetvédelmi és energiaügyi miniszterre hivatkozva. Az új kabinet áprilisban kezdte meg működését, miután szűkös győzelmet arattak a márciusi választásokon, és ezzel véget vetettek a szocialisták nyolc éve tartó kormányzásának. Az Európai Bizottság következő szankciócsomagja várhatóan az […]
Állatkínzás miatt állítja bíróság elé a Pécsi Járási Ügyészség azt a helyi nőt, aki 26 macskát tartott a panellakásában egészen horrorisztikus körülmények között. A Baranya Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a nő egy pécsi, kertvárosi önkormányzati lakásban lakott, ahol 26 macskát tartott. Az embertelen körülmények közt élő nő nem törődött az állatokkal. A macskaürüléket nem takarította […]
Pintér Bélának kellett beugrania Gálvölgyi János helyére a Marshal Fifty-Six című előadásban azt követően, hogy a színész nem volt előadásra alkalmas állapotban. Pintér Béla és Társulata egy Facebook-posztban tudatta a nézőkkel, hogy a hétfő esti előadás nem a megszokott színészgárdával megy majd le, mivel Gálvölgyi nem tud színpadra lépni betegség miatt. A társulat egy nappal […]
Kötelezettségszegéssel vádoltak meg egy ügyvédnőt, miután „elszundikált” egy virtuális meghallgatáson – írja a Telegraph. A tárgyalást online tartották meg a koronavírus-járvány alatt, Ramya Nagesh akkor éppen a stockporti Holiday Inn Express szállodában tartózkodott, és onnan kapcsolódott volna be a halottkémi vizsgálatba. A meghallgatáson ügyfele tanúvallomása következett volna, az ügyvéd azonban lemaradt róla, 15 perces késéssel […]
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME) szerint májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek – írja az MTI. Az MME közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy a kertek, parkok gyepén, illetve korhadó fák közelében, esetleg a komposztnál akár nagy tömegben is keringő termetes tőrösdarazsak […]
Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a német bíróság azt a férfit, aki tavaly januárban halálra késelt két tinédzsert a Kiel és Hamburg között közlekedő vonaton, és további négy utast súlyosan megsebesített, mielőtt az utasok legyűrték volna. Az itzehoe-i tartományi bíróság emberölésért és emberölés kísérletért ítélte el a 34 éves palesztin férfit, akit a német adatvédelmi szabályoknak […]