Példátlan fényképek készültek a Napról

A valaha látott legmagasabb felbontású fényképeket készítette a Napról az Európai Űrügynökség (ESA) Solar Orbiter űrszondája – derül ki az ESA közleményéből. Az eszköz hat különböző képalkotó műszerrel figyeli központi csillagunkat, ezeknek köszönhetően olyan részleteket is képes megörökíteni, amelyek szabad szemmel nem láthatóak.

Az űrügynökség ez alkalommal négy fotót osztott meg a Napról: az egyik az emberi szem számára is látható spektrumon készült; egy másik ultraibolya fényben, így az előző képen láthatatlan napkorona is feltűnik rajta; a harmadik csillagunk mágneses mezejét tárja elénk; a negyed pedig azt mutatja meg, hogyan mozog a plazma a Nap felszínén. A négy fotó az alábbi galériában tekinthető meg:

A képeket a Solar Orbiter a Naptól kevesebb mint 74 millió kilométeres távolságból készítette. Ez azt jelenti, hogy az eszköz annyira közel volt a hatalmas égitesthez, hogy nem volt képes azt teljes egészében megörökíteni. Éppen ezért a fentebb látható fotók valójában mind 25 különálló fényképből lettek összerakva, amelyeket a szonda a Nap különböző régióiról készített. Többek között ennek is köszönhető a képek kiemelkedően nagy felbontása.

Kapcsolódó
Videón, amint a Nap elporlaszt egy üstököst
Az égitest túl közel szállt csillagunkhoz.

The post Példátlan fényképek készültek a Napról first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed