Perseidák: káprázatos felvételek az éjjeli csillaghullásról

A Perseidák meteorraj maximuma idén augusztus 12-én 16 órára esik, azonban már az ezt megelőző napokon is érdemes volt az égboltot kémlelni. A szakemberek szerint a legtöbb, óránként 75-100 hullócsillagot hétfőn hajnalban lehetett megpillantani.

A meteorzápor megfigyeléséhez fényszennyezéstől távoli helyet kellett keresni, ahol az égbolt jól belátható.

Komka Péter az MTI fotósa az elmúlt napokban már gyönyörű felvételeket tudott készíteni a Perseida meteorajról hazánkban, de a világ számos pontján látványos fotókon örökítették meg vasárnapról hétfőre virradóan az év csillaghullását a fényképészek. Ezeket alábbi galériánkban lehet megtekinteni.

A meteorraj sok apró porszemcséből áll, amelyek a földi légkörben nagy sebességük következtében felhevülnek és elégnek.

Perseidák meteorraj

A Perseidák az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű hullást produkáló meteorraj. A hullócsillagokat Szent Lőrinc könnyeinek is nevezik.

Az első megfigyelések a Perseidákról kínai csillagászoknak köszönhetően Kr. u. 36-ból származnak. Japán, kínai, koreai megfigyelések már a 8. és 9. században is előfordultak, később azonban a 12. század körül már csak szórványosan említik őket. Újkori újrafelfedezésük Adolphe Quetelet-nek köszönhető, aki 1835-ben Brüsszelben írta le először, hogy az augusztusban előforduló meteorok a Perseus csillagkép irányából sugárzódnak szét. A Perseidák elnevezés is innen eredeztethető.

A Perseidák szülőégitestje a 130 éves keringési idejű 109P/Swift-Tuttle üstökös, ennek a bizonyításául Giovanni Schiaparelli számításai szolgáltak alapul.

A Perseidák megfigyelése mellett a sarki fényben is gyönyörködhettünk, melynek rózsaszín fényei nem sokkal éjjeli 2 óra előtt jelentek meg a legélénkebben az északi horizont felett. Az erről készült videót IDE KATTINTVA lehet megnézni.

Kapcsolódó
Darabjaira hullott az ország felett elszáguldó tűzgömb
Többen tompa dörrenést is hallottak, amikor a meteor a nagy sebesség miatti súrlódástól szétesett.

The post Perseidák: káprázatos felvételek az éjjeli csillaghullásról first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed