Poloskás képet posztolt „az összevissza hazudozó Telexről” Sulyok Tamás kommunikációs igazgatója

Nagy napja van Sulyok Tamás kommunikációs csapatának. A történet úgy kezdődött, hogy a Telex kedden megkérdezte a köztársasági elnöktől, mit gondol Orbán Viktor poloskázós beszédéről, amire azt a választ kapták, hogy az államfő nem foglalkozik politikai beszédekkel, kivéve, ha az a társadalmi béke megbontására és a nemzet megosztására szólítja fel az embereket, ám az említett esetben ilyen nem történt. Miután a lap ezt lehozta, a Sándor-palota szerdán egy számonkérő levélben kérte ki magának, hogy Sulyok Tamás álláspontjaként értelmezték a válaszukat, holott azt a kommunikációs csapat nevében írták alá.

A 444 vette észre, hogy köztársasági elnök kommunikációs igazgatója a személyes Facebook-profilján is kifejezésre juttatta az indulatait. Szántó Georgina

egy poloskát és egy diktafont ábrázoló képet posztolt, melyen egy Telex selejt című szöveget helyezett el.

A miniszterelnök március 15-i beszédében poloskának nevezte a szerinte külföldről finanszírozott újságírókat, a bírókat és a civileket, akiktől ígérete szerint a „húsvéti nagytakarítást” követően megszabadítják az országot.

Szántó kifejtette, hogy „sosem volt kenyere a kollégáiról (?) megírni a tutit”, de a mostani eset nála is „kiveri a biztosítékot”.

A Telexnek az sem drága, hogy összevissza hazudozzon a köztársasági elnökkel (!) kapcsolatban, hangzatos címeket gyártva provokáljon, ferdítsen. Hazudozni, az megy. Szégyellje magát az összes ilyen. De tényleg

– írta Szántó, aki az írásában azt nem fejtette ki, pontosan miről hazudott a Telex, ezért kérdéseket küldtünk a Sándor-palotának.

Rákérdeztünk arra a sajátos gyakorlatra, hogy a köztársasági elnöknek címzett levelekre adott válaszokban miért nem az államfő álláspontjáról tájékoztatják a sajtót. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a hivatal számára elfogadható-e Szántó bejegyzésének tartalma és stílusa, valamint, hogy a kommunikációs igazgató tervez-e lemondani miatta a pozíciójáról.

Amint válaszolnak, frissítjük a cikket.

The post Poloskás képet posztolt „az összevissza hazudozó Telexről” Sulyok Tamás kommunikációs igazgatója first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed