Rekord pénzügyi eredményekről számolt be 2024-et illetően a Xiaomi

A Xiaomi nemrég bejelentette a 2024 negyedik negyedévére és az egész évre vonatkozó pénzügyi eredményeit, melyekre joggal lehetnek büszkék, hiszen a számok rekorderedményről árulkodnak.

A vállalat 365,9 milliárd CNY (50,5 milliárd dollár) bevételt jelentett, ami új rekordot jelent. Ez jelentős, 35%-os növekedést mutat az előző évhez képest, ráadásul nem csak 1-2 húzóágazatról számoltak be, hanem összességében szinte mindenhol dinamikusan növekednek. Az okostelefonokból származó bevétel elérte a 191,8 milliárd CNY-t (26,5 milliárd dollár), ami a teljes értékesítés 52%-át teszi ki. A Xiaomi 2024-ben 169 millió darabot értékesített, ezzel 56 országban az első három, további 13 országban pedig az első öt okostelefon-gyártó között szerepel. Mint arról korábban mis is beszámoltunk, tavaly közeledni tudtak a Samsung-Apple párosra.

Xiaomi S7

Világszerte a Xiaomi ökoszisztéma 700 millió aktív havi felhasználóval büszkélkedhet, de Kínában csak 170 millióan vannak. Ez a szám magában foglalja az okostelefon-felhasználókat, az intelligens otthoni eszközök, a viselhető eszközök és még az EV-k tulajdonosait is. Az elektromos járművekről szólva a Xiaomi minden negyedévben növelte a szállítások számát, és összesen 136 854 járművet adtak el 2024-ben. Miután a vállalat nemrég már elérte a 200 000 darabos összteljesítményt, a 2025-re vonatkozó szállítási célt 350 000 darabra növelték és bíznak benne, hogy még ezt is felülmúlják majd.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed