Rum helyett vizeletet rejtett a 200 éves palack

200 éves palack rejtélyét sikerült megoldania szakértők egy csoportjának – írja az IFLScience. A tárgy nem invazív elemzése után kiderült, hogy egy, a rossz szellemek elűzéséhez használt úgynevezett boszorkányüvegről van szó, a palackot növényi anyagokkal és vizelettel töltötték meg.

A leletet az Egyesült Királyságban, a Cleethorpes nevű tengerparti városban fedezték fel egy építkezés során. Az ingatlan tulajdonosa két kéréssel adta át a tárgyat a Lincolni Egyetemnek: a palackot meg kell őrizni, a benne lévő folyadékot pedig a dugó eltávolítása nélkül kell azonosítani.

Josephine McKenzie, az intézmény munkatársa szerint nagyjából egy évvel ezelőtt keresték meg az üveg miatt. A szakember hozzátette: lenyűgöző és ritka tárgyról van szó.

A tartalom feltárását Zara Yeates harmadéves hallgató vállalta magára. A vizsgálat során röntgenfelvételeket készített a palackról, így derült ki, hogy főként folyadékot és némi üledéket tartalmaz.

A kutatók már ekkor arra gyanakodtak, hogy boszorkányüvegről lehet szó. Az ilyen tárgyak a 17. században bukkantak fel Angliában, utóbb pedig az Egyesült Államokat is elérték, és egészen a 20. század elejéig használatban maradtak.

A palackok a népi hagyomány részei, céljuk az volt, hogy elűzzék az ártó szellemeket. A korabeliek belsejükbe állatcsontokat, vasszögeket, vizeletet és egyéb, mágiára használt anyagokat helyeztek.

A röntgenfluoreszcenciás és multispektrális vizsgálat végül megerősítette, hogy a palack testnedveket és kis mennyiségű lebomlott növényi anyagot tartalmaz. A legvalószínűbb magyarázat az, hogy a tárgy egy boszorkányüveg, de az sem kizárható, hogy egy másik, tengerészekhez köthető szokás áll a háttérben – ennek részeként vizelettel töltött palackot temettek el otthon, ezzel biztosítva a hazatérést a tengerről.

A palack felfedezői eleinte azt hitték, az üveg rumot tartalmaz, ezért fel akarták bontani, és meginni a tartalmát.

Az új eredmények tükrében jól döntöttek, hogy ezt nem lépték meg.

Yeates szerint a forma alapján a tárgy a 19. század elején, kézi fújással készülhetett. A leletet a közeljövőben a Lincolni Egyetemen állítják ki, mielőtt visszaadnák eredeti tulajdonosának.

The post Rum helyett vizeletet rejtett a 200 éves palack first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed