A rendszerváltás óta legnézettebb magyar filmek tízes toplistáján négy Herendi Gábor-film szerepel (a Valami Amerika 1-2, a Magyar vándor és a Kincsem). Nyilván nem véletlen, hogy az író-rendező ilyen nagy arányban képviselteti magát az itthoni filmes közönségsikerek között: ha valamihez, hát a hazai nézőket megmozgató, tipikusan „magyaros humorral” operáló filmekhez Herendi nagyon ért. Erre a listára amúgy is vígjátékkal lehet a legkönnyebben felkerülni – vagy valami magyar történelmi eseményt feldolgozó filmmel (esetleg a kettő egyvelegével, mint a Kincsem vagy a Magyar vándor). Hiába, magyar ember legszívesebben nevetni ül be magyar filmre.

Filmográfiájából ítélve ezzel Herendi is tisztában van: akadt ugyan korábban egy melodramatikus-művészfilmes próbálkozása a Lorával, nemrég pedig magabiztos lépést tett a sötétebb, drámaibb filmek irányába a Szabó Győző drogfüggőséggel és Csernus Imrével folytatott harcait feldolgozó Toxikoma alkalmával, de azért a legtöbb filmje vígjáték. A most bemutatott Futni mentemmel is ehhez a jól bevált vonalhoz tért vissza, noha a műfajválasztás hátterében azért volt némi kényszer is: Herendi az elmúlt években úgyszólván feketelistára került a filmintézetnél, projektjeire kitartó próbálkozásai ellenére sem kapott állami támogatást. Maradt tehát a független filmkészítés és a kifizetődő nevettetés. A hatalmas állami pénzek hiánya egyébként egyáltalán nem érződik a Futni mentem látványán, erről csak a már-már nevetségesen sűrűn alkalmazott termékelhelyezések árulkodnak.

A Herendi-filmeknek van még egy fontos közös vonásuk: a stáblistára mindig remek színészek iratkoznak fel. Hiába gazdálkodhatott most a megszokottnál jóval szűkösebb keretből, a Futni mentemben sincs ez másképp: még az apróbb szerepekben is Gálffy Lászlók és Csuja Imrék láthatók. Azért a fókuszban ezúttal a nők állnak – mindjárt négy.

Vertigo Media

A történet szerint a nemrég megözvegyült Vera (Udvaros Dorottya) a gyászból kilábalva furcsa ötlettel áll elő. Megkéri lányait, hogy segítsenek befejezni apjuk bakancslistáját: fussák le együtt a maratont – lehetőség szerint a papa hamvaival. Kisebb érzelmi zsarolások után a lányok belemennek a dologba, pedig mindenkinek megvan a maga baja.

Dorina (Tenki Réka) megszállottan dolgozik, hogy főnöke társsá léptesse elő az ügyvédi irodájában;
Kata (Lovas Rozi) meseíró, a mindennapjait azonban leginkább a két tinédzser fiáról és a lusta férjéről való gondoskodás teszi ki;
Emma (Trill Beatrix) pedig tipikus elveszett huszonéves: sodródik a rossz munkahelyek és a még rosszabb pasik között.

Közös projektbe kezd tehát a diszfunkcionális kis család: szűkös határidőn belül fel kell készülniük egy maratonra úgy, hogy életükben nem láttak még futócipőt. Legnagyobb meglepetésükre aztán (kizárólag a szereplőkére, aki látott már két vígjátékot életében, az pontosan tudja, mi várható itt) a közös felkészülés nemcsak a kondijukon javít, de a kapcsolatukat, sőt, az egész életüket helyreteszi.

Felfedezhető némi hasonlóság ebben a sztoriban és a szintén három nagyon különböző testvér bizarr családegyesítéséről szóló Valami Amerikában, ezúttal azonban nem Herendi felelt a történetért – ami nem is olyan eredeti, mint a Valami Amerikáé. A film alapjául a Csehországban igen sikeres Nők, ha futnak című játékfilm szolgált – bár a csehek híresen odavannak a saját filmjeikért, ezek rendre elég jól szerepelnek náluk, így az ottani siker nem feltétlen mérvadó. A sztori tehát adott volt, habár a sekélyesnek talált alapanyagot Herendiék állítólag erősen átgyúrták a magyar forgatókönyvet író Divinyi Rékával és Miklya Annával.

Hogy milyen lehetett a magyarhoz képest sekélyesnek ítélt cseh eredeti, arról csak elképzeléseink lehetnek – mindenesetre a Futni mentemben sem lehet hatalmas mélységeket vagy nagy ívet bejáró karakterdrámákat felfedezni.

Ez valószínűleg nem is volt cél: az ünnepek előtt bemutatott (és már az első hétvégén sikeresen indító) film ambíciói odáig terjedhettek, hogy egy kellemes másfél órát biztosítsanak a plázába látogató családoknak. Kellenek néha ilyen bájos, szórakoztató filmek is, a Futni mentem pedig korrekt darabja ennek a műfajnak – szerencsésen elkerüli például a magyar vígjátéki hagyományokba oly szilárdan beépült alpáriságot.

Vertigo Media

Ez nem jelenti azt, hogy olykor nem fájdalmas nézni: hiába a sok remek színész, ha majd’ minden karaktert össze lehet foglalni egy darab melléknévvel, a párbeszédek meg sokszor olyan suták, hogy leesnek a képernyőről (mozivászonról).

A felhőtlen szórakozáson az is tompít valamicskét, hogy az egyetlen eredeti ötlet a filmben a morbid alaphelyzet, minden más rém kiszámítható: tipikus romkom klisék sorakoznak itt katonás rendben, szinte mindenkiről az első perctől meg lehet mondani, hova fog kifutni a története.

Az események előremozdítója az esetek legnagyobb részében a véletlen:

Budapest fennállása óta összesen nem futott össze benne véletlenül annyi ismerős, mint ebben a másfél órában.

Üdítő kivétel ebben a kétdimenziós karaktertobzódásban Lovas Rozi és a férjét alakító Bányai-Kelemen Barna. A fiatalon gyereket vállaló középkorú pár életéből szinte teljesen kiveszett a romantika: az anyuka házasságról álmodik, az apuka meg nyugodt meccsnézésről. Egy fiatal nő megjelenése aztán végleg felborítja az addig még úgy-ahogy funkcionáló kapcsolatot, az egymás mellett állandóan elbeszélő páros pedig némi élettel tölti meg az amúgy kissé papírszagú filmet.

A végére azért persze minden jól alakul, ahogy a többi testvér esetében is: Tenki Réka ügyvédje a moziba visszatérő Csányi Sándor suta rendőrfőnökével gabalyodik össze (ez a szál egyúttal biztosítja a cuki gyerek kvótát is), Trill Beatrix meg a futóedzőnek felbérelt, de amúgy digitális nomád informatikus és nagybetűs Tökéletes Jófiú Ember Márkkal (ők meg a szende első szerelem felvillantásáért felelnek). Maga a gyász nem igazán téma a filmben, cserébe van egy kis transzgenerációs trauma, melynek hála Udvaros Dorottya is kap némi feladatot a komikai eszköztárának csillogtatásán kívül: mint kiderül, a kalandor férje után rohangáló anyuka a gyereknevelést nagyvonalúan a legnagyobb lányára hagyta. Azért nagyon érte sem kell izgulni, a film végére menetrendszerűen megbocsátásra és boldogságra lel ő is.

Ha már sportfilm, a Futni mentem legalább lendületesen halad a biztos happy end felé, nem mellesleg maga a testmozgást éltető fő szál is üdvös újdonság a magyar filmezésben. Közben azért akad bőven szórakoztató helyzetkomikum meg frappáns poén is, még ha az összképet fel is hígítják a kínosabbak. Az arány végeredményben fogyasztható, sőt, hazai viszonylatban egészen kellemes.

Futni mentem, 2024,105 perc. 24.hu: 5/10

The post Semmi sem hozza össze úgy a családot, mint a halott papa hamvaival futott maraton first appeared on 24.hu.