Simán átverhető a Tesla vezetéstámogató rendszere

A szakértők régen figyelmeztetnek, hogy komoly veszélyt jelenthet, ha az elektromos járműveket kizárólag kamerákkal szerelik fel a LIDAR-ok és a radarok helyett. A Tesla azonban nem hajlandó erre, és bár a világ egyik legnagyobb e-autó gyártójáról beszélünk, még mindig egy elavult, olcsó megoldást alkalmaz az autóiban. A NASA korábbi mérnöke, Mark Rober egy videójában bebizonyította, miért is baj ez – írja a Futurism.

A youtuberként tevékenykedő szakember szerint azáltal, hogy Elon Musk cége kizárólag vizuális adatokra támaszkodik, a Tesla Autopilotja könnyen megtéveszthető, legyen szó csupán a sűrű ködről, vagy épp az úton lévő megtévesztő felfestésről. Rober a videójában egy vásznat feszített ki egy tesztpályára, ami úgy nézett ki, mintha a pálya folytatása lenne. Ezt követően próbára tette, hogy a különböző vezetéstámogató rendszerekkel felszerelt kocsikat át tudja-e verni a megoldása.

A Luminarral felszerelt Lexus SUV kiválóan teljesített, ugyanis a vászon előtt gondosan lefékezett, míg a Tesla „fékezés nélkül rohant bele a falba.”

Mindez elég rossz fényt vet a Tesla vezetéstámogató technológiájára, amely már amúgy is felkeltette a szabályozók figyelmét, lévén több száz sérüléssel és több tucat halálesettel hozták összefüggésbe. A világ leggazdagabb embere azonban korábban úgy nyilatkozott: „hülyeségnek, drágának és szükségtelennek” tartja a LIDAR-technológiát.

A Tesla ráadásul még idén bevezetné a Full Self-Driving vezetéstámogató szoftver “felügyelet nélküli” verzióját az USA-ban, ami jelenlegi formájában szinte biztosan további baleseteket fog okozni.

The post Simán átverhető a Tesla vezetéstámogató rendszere first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed