Ma már nagyjából annyi magyar dolgozik Ausztriában, ahányan Szegeden élnek, és a szám évről évre meredeken nő. De vajon még mindig megéri kiköltözni, vagy kezd telítődni a piac? Erről kérdeztünk kint élő magyarokat és egy ingázót is, akik meséltek a mindennapi életükről, karrierjükről, és arról is, hogy melyik területeken lehet szinte azonnal munkát találni.

„Fél Magyarország itt van. Pincérek, a postásunk, a futár és a húspultos is magyar, a kasszánál is vannak magyarok, és a gyerekeimhez is jár egy magyar tanárnő. Látszik, hogy ők nemrég elégelték meg az otthoni helyzetet, és emiatt jöttek ki” – meséli Rita, aki már hét éves kora óta Ausztriában él. Statikus édesapja és pedagógus édesanyja nem tudott az elképzeléseik szerint boldogulni Magyarországon, ezért döntöttek úgy, hogy egy hatezer fős tiroli településre költöznek.

Az iskolát úgy kezdte meg, hogy egy szót sem beszélt németül, de gyorsan alkalmazkodott. „A szüleim mindig azt mesélik, hogy három hónap alatt teljesen behoztam a lemaradást” – mondja. A kezdeti nehézségek ellenére hamar beilleszkedett: könnyen barátkozott, és jól érezte magát az új közegben. Majd az édesapja elvesztette a munkáját, és a család Linzbe költözött, ott járta ki a gimit.

„Rengeteg lehetőséget adott Ausztria: gimisként kiutazhattam Oxfordba, és Ljubljanában is. Linzben jártam közgáz szakra, az egyetem alatt két-két hónapot töltöttem Kanadában és Tajvanon egy nemzetközi MBA képzés keretében. Aki hajlandó keményen dolgozni, az itt bármit elérhet.”

Magyar férjét még az érettségi után ismerte meg, amikor hazalátogatott, de ő akkor a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanult műszaki informatikusként, így évekig távkapcsolatban voltak. Később Rita Bécsbe költözött, és 2010 óta már ott élnek együtt.

Pályája elején egy ingatlanos cégnél helyezkedett el, ahol kifejezetten előnyt jelentett a magyar háttere. „A magyarországi Stop Shopok bővítésében vettem részt, ott nagyon jól tudtam hasznosítani a nyelvtudásomat” – meséli. A gyerekek születése után váltott, és azóta egy állami ingatlankezelőnél dolgozik.

Az országváltás után férje karrierje valamivel nehezebben indult a közepes némettudása miatt, de az erős szakmai hátterének és tapasztalatainak köszönhetően felvették egy egyetemi spin-off céghez, amit később felvásárolt egy nagy nemzetközi tanácsadó vállalat. „Az osztrák cégeknél általában nagyon fontos a német nyelvtudás, de a nemzetközi környezetben el lehet boldogulni angollal is” – mondja Rita. Ennek ellenére úgy gondolja, hogy aki Ausztriában szeretne elhelyezkedni, annak elengedhetetlen egy legalább B1-es német nyelvtudás.

A nagyvállalatok központjai főként Bécsben és a tartományi fővárosokban találhatók, míg a szezonális vendéglátás inkább Tirolban szívja fel a munkaerőt. „Rengeteg szakmunkás magyar jön ki, de aki diplomával érkezik, annak egyértelműen Bécset javasolnám” – mondja. Szerinte Ausztriában a tapasztalat mindig többet számít, mint a papír, de ennek ellenére az állam komolyan támogatja a továbbképzést is. Rita mindkét gyed alatt részt vett ingatlanfejlesztő -és kezelő képzéseken, amiket teljesen állami programok finanszíroztak. „Ha a munkáltató támogatja, akkor legfeljebb egy évig teljesen ki is léphetsz a munkából vagy részmunkaidőre válthatsz, és az állam kipótolja a kieső jövedelmet.”

A családi pótlékra is kitér, ennek összege a gyerekek életkorától függ: a legkisebbek után 138 euró jár, a nagyobbak után már 200 körüli összeg, amit kiegészít egy havi 71 eurós adójóváírás gyerekenként. „Nálunk ez összesen 227 euró havonta gyerekenként, de ezt relativizálni kell” – teszi hozzá. Ugyanis a magán napközis iskola fejenként 403 euróba kerül havonta, az állami egész napos iskola ugyan olcsóbb lenne, de abból kevés van.

Emellett létezik a középosztályt segítő Familienbonus Plus is, ami évente akár 2000 eurót jelent gyerekenként, illetve egy egyszeri, 121 eurós iskolakezdési támogatás is jár szeptemberben.

Mára mindketten jól keresnek, a férje céges autót is kap, amit a család is használhat „Ez az anyataxi” – nevet. Nem kell stresszelniük a pénz miatt, az a nagyobb kérdésük, hogy mibe érdemes befektetni. A lakással is szerencséjük volt: a 114 négyzetméteres albérletért 1350 eurót (nagyjából 525 ezer forint) fizetnek havonta, plusz 130 eurót a garázsért, ami Bécsben kifejezetten olcsónak számít. „Ez egy támogatott lakás, amit csak akkor kaphatsz meg, ha a jövedelmed a beköltözés időpontjában egy bizonyos sávban van, nem kereshetsz sem túl keveset, sem túl sokat.”

Hazaköltözést kormányváltás esetén sem terveznek, legfeljebb majd nyugdíjasként a szülei mintájára, akik Magyarországon töltik a tavaszt és a nyarat. „Egyszerűen soha nem tudnánk ezt az életszínvonalat megteremteni otthon, illetve azt a flexibilitást, amit a 25 órás részmunkaidő jelent” – mondja, de hozzáteszi, hogy fontos a magyarsága, jelenleg aktivistaként hívja fel a figyelmet a szavazás jelentőségére Ausztriában. „Könnyű helyzetbe vagyok, mert méltatlankodhatok külföldről, de a magyar rendszerben dolgozó barátaink nem tehetik ezt meg nyilvánosan. Emiatt is szeretnék segíteni, a választásokkor külképviseleti megfigyelő leszek majd.”

Bár Ritának évtizedekkel ezelőtt alakult úgy az élete, hogy országot vált, a mai napig rohamosan nő az Ausztriába költöző magyarok száma: közel 23 ezren döntöttek úgy 2024-ben, hogy áttelepülnek a szomszédos országba a KSH adatai szerint. Sorozatban térképezem fel, hogy milyen az élet külföldön, újonnan a munkaerőpiacra fókuszálva. Míg Hollandiában komoly kitartás kell ahhoz, hogy valaki megvesse a lábát, a beszámolók alapján Ausztriában könnyebb beindítani a mókuskereket, akár úgy is, hogy valaki a magyar oldalon él, és onnan ingázik nap mint nap. Ráadásul egy tavalyi felmérés szerint boldogabbak is az Ausztriába kiköltözött magyarok, mint az itthon maradtak.

Az ingázók táborát erősíti

Egy ciprusi tengerparti szállodában kezdte külföldi pályafutását Kristóf rögtön a gimnázium után, de nem találta a helyét, ezért rövidesen hazatért. Magyarországon egy sportklubnál dolgozott, ami mellett szerette volna folytatni a tanulmányait is, de nem volt elégedett az ajánlott szerződéssel, azt érezte, hogy túlságosan kiszolgáltatott helyzetbe kerülne, ha aláírná. Ekkor beszélt néhány Ausztriában dolgozó ismerősével, amitől felbátorodva arra jutott, hogy másodjára is belevág a külföldi munkavállalásba.

Egy szót sem beszélt németül, így korlátozottak voltak a lehetőségei. Végül Kitzbühelben kezdett dolgozni mosogatóként, a síparadicsom egyik nagy hoteljében. „Az volt a szerencsém, hogy a konyhafőnök korábban Amerikában dolgozott, ezért szeretett angolul beszélni, és voltak más magyar mosogatók is”. Mellette kint is elkezdett focizni a regionális ligában, csapata idővel egy idősek otthonában szerzett neki jobb munkát. Frusztrálta, hogy nem érti a körülötte lévőket, ezért időközben megtanult németül.

A vendéglátószektorban éreztették vele, hogy nem odavaló, ráadásul a magyarok sem voltak vele barátságosak:

„külföldön magyar magyarnak farkasa, ha valaki öt euróval többet tud keresni, simán átgázol rajtad, míg a románok, szlovákok és lengyelek sokkal összetartóbbak.” 

Összesen hat évet töltött Tirolban, ahonnan családi okok miatt vissza kellett mennie Magyarországra. Ott munkát is vállalt, de 8 hónapnál nem tudott tovább maradni, mert már hozzászokott az osztrák körülményekhez. „Nem bírtam a mentalitást, hogy borúsak az emberek, hogy mindig félig üres a pohár, és anyagilag is máshoz szoktam kint” – emlékszik vissza. 

Ausztriában tizennégy hónapnyi bér jár, és az átlagfizetés is lényegesen magasabb. „Gyakorlatilag kétszer jár bónusz, nyáron az urlaubsgeld, ami magyarul üdülési pénzt jelent és karácsony környékén a második. Ez nem teljesen dupla pénz, mert sávosítva van, de nagyjából 190 százalékos fizut kapsz kétszer is az évben.” Az anyagiakról még elárulja, hogy tizenkét éve mosogatóként nettó 1250 eurót keresett, amiből 150 ment a szállásra, és munkaidőben bármikor ehetett a konyhán. „Ehhez a futballal a meccsek számától függően havonta 500-800 eurót tudtam hozzátenni”.

Kristóf jelenleg az ingázók táborát erősíti: nyolc éve Szombathely mellett él, és egy külső burkolatokkal kereskedő osztrák cégnél dolgozik. Itt is megjárta a ranglétrát, eleinte egy alsóbb pozícióban logisztikával foglalkozott, aminek időnként volt fizikai része, például targoncázott és zsákokat pakolt.

„Mára csak a cég tulajdonosa van felettem és kifejezetten jól keresek, a havi fizetésem nettó 3 ezer euró felett van.” Emellett saját vállalkozásba kezdett, a Stone-Pro Kft. ugyanazzal foglalkozik mint a főnöke, csak a magyar piacon B2B modellben. „Elképesztően segítőkész és nem akar rajtam nyerészkedni, neki is egyfajta befektetés mert így kötve leszek hozzá. A magyar ügyfeleim alig hiszik el, hogy ilyen is lehet egy vezető.” 

Azért nem költöznek ki teljesen Ausztriába, mert a felesége szeret Magyarországon lakni és ragaszkodik az anyanyelvéhez. „Az élelmiszerek ugyan nagyjából ugyanannyiba kerülnek, de a szolgáltatások, mint a rezsi, vagy a szemétszállítás, és összességében az élet jóval drágább a szomszédban” – mondja. De gyakran járnak át hétvégente programozni és bevásárolni, amit szeretnek Ausztriában elintézni. „Ha hazafele bemegyek a boltba zárás előtt 5 perccel is mosolyognak, kedvesek az eladók. Ezek olyan apróságok, amik hozzájárulnak ahhoz hogy jobban érezd magad kint, még ha nem is élsz ott teljesen.”

Párja vállalkozóként dolgozik otthon, és másfél éve született egy kislányuk, akit Magyarországon szeretnének óvodába járatni, hogy onnan szerezzen barátokat és magyarul legyenek az első beszélgetései. Iskolába viszont Ausztriába íratják majd be, hogy úgy beszélje a németet, mint a magyart.

„Most vettünk házat a 3 százalékos hitellel, és átlagosan nagyjából ezer eurót könnyedén félrerakunk, úgy, hogy nem nézzük az árakat a boltban. Három havonta wellnessezünk, minden évben nyaralunk, és van két autónk” – részletezi körülményeiket.

Kristóf is kiemeli a családtámogatási rendszert: mivel a felesége jelenleg otthon van a kisgyerekükkel, egyedüli keresőnek számít, ami az adózásban is kedvezményeket jelent. „Az utazási támogatással együtt tavaly nagyjából négyezer eurót kaptam vissza adóvisszatérítésként” – mondja. Emellett havi 178 euró családi pótlékot is kapnak, és a munkájának köszönhetően használhatják az osztrák egészségügyet, amiről elmondja, hogy előfordul, hogy várni kell egy-egy vizsgálatra, de szerinte a várólisták még így is jóval rövidebbek, mint Magyarországon. „Annyi magyar dolgozik a kinti kórházakban, hogy szinte mindent el tudunk intézni az anyanyelvükön.”

Kormányváltás után sem költözne haza

Zsuzsanna 22 évesen fejezte be a vendéglátóipari tanulmányait, de nem nyűgözték le az elérhető lehetőségek. „Bejelentenek minimálbérre, de valójában heti hat napot kell dolgozni, és majd okosba kifizetnek, úgy, hogy még a borravalót sem teheted el” – emlékszik vissza. Ezért inkább a kalandvágytól fűtve Németországba költözött, mert az akkori párja ott kapott munkát. Gyenge nyelvtudással érkezett, de fél év alatt el tudott helyezkedni pincérként. Hét évig élt ott, majd az interneten talált egy szezonmunkát egy osztrák síparadicsom hoteljében, ezért ismét országot váltott.

„Nagyon megtetszett az osztrák lét, az emberek is, közelibbnek éreztem magamhoz, és a 14 havi fizetés is az ország mellett szólt.”

Az első szezonban eldöntötte, hogy Ausztriában szeretne élni, és szépen fokozatosan építette ott az életét. Először olyan munkákat keresett, amihez szállás is járt, de ezzel párhuzamosan keresett lakást is. „Simán lehet minden régióban találni olyan állást, ahol adnak szállást.“ A koronavírus előtt azonban kezdett besokallni a vendéglátástól, hogy nincs hétvége, se ünnepnapok, és sok az éjszakázás. Ismerőseitől hallotta, hogy az Aldinál (Ausztriában Hofer) szeretik a vendéglátásból érkezőket, mert tudják, hogy terhelhetőek és szorgalmasak. Ezért Zsuzsanna ott pályázott meg egy pozíciót, ahova egyből felvették.

„Hatodik éve dolgozom itt, mára boltvezető-helyettes pozícióban. Leltároznom kell, rendeléseket feladni és időnként árut is pakolok. Egy éve itthon vagyok a fiammal, és a szabadidőmben bérszámfejtést tanulok, mert szeretnék már szellemi munkát végezni.” 

Zsuzsanna jelenleg a fizetése hetven százalékát kapja meg évente kétszer bónuszként. Tapasztalata szerint a vendéglátásban jól lehet keresni, de nagyon sokat kell dolgozni. Volt, hogy ötcsillagos szállodában helyezkedett el. „Akkor a szezon alatt havi 2500-3000 eurókat kerestem, mellette sokat buliztam, nem spóroltam kifejezetten, de egész évben volt elég pénzem úgy, hogy télen dolgoztam négy hónapot, és nyáron hármat” – részletezi. Most is egy síelős faluban laknak Felső-Ausztriában, ahol a pincérek havi nettó kétezer eurót kapnak, és erre jön még a borravaló. Ő az Aldinál heti négy napot dolgozik, harminc órában és 2150 euró a fizetése. Míg a férje a fémiparban dolgozik, alkatrészeket gyárt, ami elmondása szerint egy elég jól megfizetett állás.

„Az aldis fizetésemből egyedül is megéltem albérlet mellett, a férjemmel mára végképp jól élünk, van saját házunk is. Szerintem én többet járok étterembe, mint az otthon maradt barátaim. Persze itt is felmentek az árak, de nem voltam olyan helyzetben, hogy nagyon forgatnom kellett volna a garast.”

Neki nem volt nehézsége az álláskereséssel sem, szerinte, aki dolgozni akar, az talál munkát. „Sok barátom dolgozik a vendéglátásban, ott jelenleg a munkavállaló diktál. A faluban két étteremnek is szünnapot kell tartania, hogy szabadnapot adhassanak a dolgozóknak. Szerintem a jó szakembereket tárt karokkal várják, és ha az angol mellett tudsz kicsit németül is, akkor nagyon sok esélyed van.”

Szerinte a nagyobb városokban, mint Linz, Bécs és Salzburg egy darabig angolul is el lehet lavírozni. „Ismerek olyan számítógépes szakembert, aki angol nyelvtudással jött ide, és úgy dolgozott a RedBullnál évekig. Neki persze magas színtű IT-s végzettsége van.” Viszont kiemeli, hogy ha társadalmi életet is akar élni, aki kijön, akkor muszáj a nyelvtudás, anélkül könnyű elmagányosodni. „Sok magyart és más nemzetiségűt láttam elvérezni azért, mert nyelvtudás nélkül boldogtalanok és kiszolgáltatottak voltak.”

Zsuzsanna úgy tudja, hogy az egészségügyben rengeteg nyitott állás van, sőt fizetik, ha valaki átképezné magát.

„A volt aldis kolléganőm felmondott és most egy kétéves, nappali tanfolyamon tanul betegápolónak. Nemcsak a képzését fizetik, hanem a mostani munkanélküli segély átlagát is megkapja fizetésként.”

Akkora a hiány a területen, hogy plakátkampányt is indítottak, hogy átképezzék magukat az emberek. Emellett úgy tudja, hogy az óvodapedagógusokat is nagyon keresik.

A költözéskor nem volt szempont, hogy Ausztria a szomszédban van, elmondása szerint keveset jár haza, inkább a családja megy ki hozzá. „A szabadidőmben inkább olyan helyre utazom, ahol még nem jártam.” De elismeri, hogy mióta gyereke született előny, hogy autóval négy órára vannak a nagyszülőktől. 

„Nagyon örülnék egy kormányváltásnak, megyünk is szavazni, de emiatt nem fogunk itt semmit sem feladni vagy hazamenni.” A korábbi megszólalókhoz hasonlóan Zsuzsanna is megszokta már a kinti mentalitást, szerinte a költözéskor hátra kell hagyni a magyar habitust, és nyitottabbnak kell lenni. „Sok magyartól hallom, hogy itt mindig külföldi maradsz és ki fognak nézni, de szerintem ez nem igaz. Mi egy kis faluban vagyunk és simán beilleszkedtünk, szeretünk itt élni.” 

The post „Soha nem tudnánk ezt az életszínvonalat megteremteni otthon” – hazajönnének-e Ausztriából a magyarok egy kormányváltás esetén? appeared first on Forbes.hu.