„Nevezzük nevén, ez árulás volt” – mondta Kárpáti Péter a Mosolygó Földvárért elnökségi tagja az egyesület elnökének, Herényi Károlynak a távozásával kapcsolatban.
A tavaly júniusi önkormányzati választás után úgy tűnt, sok más balatoni településhez hasonlóan Balatonföldváron is gondban lehet a fideszes vezetés. Holovits Huba ugyan a negyedik ciklusát kezdhette meg, miután kihívóját, a volt MDF-frakcióvezető Herényi Károlyt 56–44 arányban maga mögé utasította, de csak két fideszes került be a hattagú testületbe, miközben a Herényi vezette Mosolygó Földvárért három helyet szerzett, és még egy független képviselő is bejutott.
A Mosolygó Földvárért vezetője és az egyesületi tagok között viszont egyre nőtt a feszültség. Ennek első jele volt, hogy Herényi váratlanul megegyezett a földvári kikötőt építő céggel, miközben az egyesület több tagja sem támogatta a döntését. A volt MDF-es politikus végül mégsem függesztette fel az építkezés miatt indított pert, de ahogy Kárpáti Péter fogalmazott:
Szélsőséges bizalmi válság alakult ki.
„Az utolsó nagy dobása az volt, amikor a testület alakuló ülését megelőző napon megegyeztünk arról, hogy az adott kérdésekben milyen álláspontot képviselünk, ehhez képest Károly szembement a közös döntéssel, és Holovits Hubával szavazott” – folytatta Kárpáti.
Az egyesület tagjai ezután egy levélben megkérték Herényit, hogy mondjon le vezetői pozíciójáról és lépjen ki az egyesületből. Egy rendkívüli közgyűlést is összehívtak, melynek végén Herényi Károly lemondott elnöki tisztségéről és bejelentette kilépését. Az egyesület Füstös Erikát választotta meg új elnöknek.
Kárpáti szerint „Herényi az MDF után a Mosolygó Balatonföldvár korporsójába is megpróbálta beverni az utolsó szöget”. Sokatmondónak tartja, hogy egyetlen ember sem volt a 30–35 tagú egyesületben, aki szerette volna maradásra bírni Herényit.
The post „Sok árulást láttam már, de ez párját ritkítja” – Herényi Károlynak távozni kellett az általa vezetett egyesület éléről first appeared on 24.hu.