Sokat mond el az emberről, hogy mit lát ezen a képen

Sokat árulhat el egy ember személyiségéről az, hogy mit lát meg először, ha rápillant egy optikai illúzióra – állítja egy Mia Yilin nevű tiktokker. A fiatal nő fura képén, hegyes, erdős táj fölött egy halalakú felhő, vagy felhőalakú hal látható, az emberek közötti különbséget pedig az jelenti, hogy a halat, vagy a felhőt ismeri fel először az agyuk – írja a LadBible című brit bulvárportál.

Mia Yilin a videójában azt mondja, aki a felhőt látja meg először, az kívülről bátornak és rugalmasnak látszik, belülről azonban tele van érzelemmel és könnyen befolyásolják a környezetében lévők. Nagyon magasak az elvárásai és céljai, a személyiségét sokan látják vonzónak és karizmatikusnak. A legtöbben barátságosak ismerik, de versenyhelyzetben kegyetlen is tud lenni.

Aki a halat látja meg először, azok közé tartozik, akik tudják, hogy az élet rövid, ezért minden napjukat igyekeznek a lehető legteljesebben megélni. A legértékesebb számára az idő, amit utál vesztegetni érdemtelen dolgokra és emberekre. Magával szemben nagyon kemény és ha csinál valamit, mindig száz százalékot ad bele. Ugyanakkor rengeteget aggódik az ismeretlen miatt. Szeret egyedül lenni, de ha kell, képes egy buli középpontjává válni.

@mia_yilin What’s the first thing you see in this picture? #personalitytest #opticalillusion #entertainment #funfacts #trending #fyp #chinesewithmia #mia_yilin #motivation #fortune #wealth #relationship #LearnOnTikTok #psychology ♬ original sound – Mia Yilin

The post Sokat mond el az emberről, hogy mit lát ezen a képen first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed