Egy, a közelmúltban megjelent tanulmányban egy, az iráni Csehrábád közelében lévő régi sóbánya maradványait ismertetik – számol be az IFLScience. Az évezredek során több bányász is életét vesztette odabent, a régészek pedig az elmúlt évtizedekben elkezdték feltárni a mumifikálódott, sok esetben a halál szörnyűségét megőrző holttesteket. A legfrissebb vizsgálatok új betekintést nyújtanak a sóemberek történetébe.
A csehrábádi lelőhely Teherántól északnyugatra fekszik, a múmiák többsége az Akhaimenida-dinasztia (i. e. 550-330) idejére datálható. Csúcspontján az Akhaimenida Birodalom Anatóliától és Egyiptomtól Nyugat-Ázsián át egészen Észak- és Közép-Ázsiáig terjedt.
Az első leletet bő 30 éve találták meg, ez egy sűrű, fehér szakállal és hajjal borított aranyfülbevalós fej volt, mellette vaskéseket, bőrcsizmákat, valamint vizelet- és ürülékmaradványoktól foltos gyapjúnadrág-töredékeket fedeztek fel. A férfi i. sz. 300 körül, a Szászánida-dinasztia idején élhetett.
2004-ben mintegy 15 méterrel távolabb egy újabb sóembert találtak, 2010-ig pedig további hat múmia következett.
Az egyik legikonikusabb holttest egy 16 éves fiúé, aki felemelt kézzel konzerválódott, mintha védeni próbálta volna magát.
A vizsgálatok utóbb feltárták, hogy a sóemberek mind töréseket és repedéseket szenvedtek, ami a bányában bekövetkezett balesetekre utal. Az ötös számú múmia emésztőrendszerében emellett galandféreg-petéket is találtak, a paraziták a nyers hús fogyasztása miatt kerülhettek be szervezetébe.
Thomas Stöllner, a Német Bányászati Múzeum munkatársa és kollégái publikációjukban a lelőhellyel és maradványaival kapcsolatos ismereteket tekintették át. „A múmiák több okból is különlegesek. Más híres emberi múmialeletekkel ellentétben itt nem egy-egy magányos egyénről van szó, hanem több, egymással összehasonlítható, különböző dolgozó csoportokból származó emberről. Egyedülálló lehetőséget nyújtanak arra, hogy megvizsgáljuk, miként hatnak az ilyen tartósítási körülmények az emberi lágyszövetekre” – mondta a kutató.
Évezredeken át működött
A testek a bánya magas sótartalmának köszönhetően konzerválódtak. Magáról a helyszínről meglehetősen keveset tudni, a bizonyítékok alapján az Akhaimenidák idején a bányát jelentősen kiaknázták, valamikor i. e. 405 és 380 között azonban nagyjából 200 évre elhagyták egy három bányász halálát követelő baleset után.
A helyszín a Szászánida-dinasztia korában, az i. sz. 2. vagy 3. században is jelentős aktivitást mutatott egészen az 5-7. századig, amikor újabb katasztrófa történhetett. A török Szeldzsuk-dinasztia idején (1081-1307) és a mongol Ilhánok-dinasztia korában (1256-1353) megint csak használatban volt, és akár a középső iszlám korszakban is működhetett.
A kutatók szerint az évszázadok során a kitermelés helyszínei és annak rendszere sokszor változott. Ahogy a bányászat egyre termelékenyebb helyekre tolódott, a korábbi műveletek során kialakított tereket más célokra lehetett felhasználni.
Az, hogy az Akhaimenida Birodalom előtt mennyiben volt használatban a lelőhely, kérdéses, a térségben azonban már a kőrézkorban, sőt valószínűleg a kőkorszakban is éltek emberek. Nem tudni, hogy ezek a korai csoportok bányásztak-e, a szakemberek mindenesetre úgy vélik, hogy a bánya a későbbiekben központi szerepet töltött be a helyiek gazdasági életében.
The post Sómúmiákat őrzött meg ez az ősi bánya first appeared on National Geographic.