Lassan visszatérnek hosszú vándorútjukról a fehér gólyák. A Körös-Maros Nemzeti Park beszámolója szerint hozzájuk március 3-án érkezett meg az első példány.
A magányos madár Dévaványa egyik kereskedelmi egységének tetején, egy kazánkéményre épített fészek szélén állt meg pihenni. Később Orosházán is megfigyeltek gólyákatt, ezek a példányok abból a nagy csapatból származhatnak, amelyet még február közepén észleltek Franciaországban.
A fehér gólya (Ciconia ciconia) egész hazánkban elterjedt vonuló madár. Egyedei jellemzően márciustól szeptemberig tartózkodnak Magyarországon, habár némelyikük olykor úgy dönt, nálunk marad áttelelni. Jellemzően Afrika trópusi területein tölti a hideg évszakot, bizonyos példányok viszont Európában maradnak, a mediterrán országokban vendégeskednek.
A Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listája szerint nem fenyegetett, sőt állománya növekvő tendenciát mutat. Hazai helyzete azonban nem ennyire fényes: itteni állománya az elmúlt száz évben erősen ingadozott, jelenleg csökkenő trendet mutat, 4000-4500 pár körül alakul. A fajt leginkább a táplálkozóhelyéül szolgáló nedves, mocsaras rétek eltűnése fenyegeti. Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke 100 ezer forint.
A gólyák mellett egy másik védett madárfajunk példányai is elkezdtek visszatérni hazánkba, a Körös-Maros Nemzeti Park munkatársai március 10-én figyelték meg az idei tavasz első búbosbankáit. A búbosbanka (Upupa epops) Magyarországon ismert és kedvelt madár, sajátos színei és bóbitája miatt egyetlen más fajjal sem lehet összetéveszteni. Hosszútávú vonuló, a telet Afrikában tölti.
Melegkedvelő fajról lévén szó, visszatérése az igazi tavasz beköszöntét jelzi.
Általában március második felében, a hónap végén érkeznek meg az első példányok hazánkba, az állomány nagy része pedig áprilisban tér vissza. Az utóbbi években azonban egyre inkább jellemző, hogy az első példányok már március első felében megjelennek.
A búbosbanka szereti a nyílt területeket, ahol elegendő táplálékot találhat. Étlapján kizárólag állati eredetű táplálékok szerepelnek: rovarok (tücsök, cserebogár, lótetű), valamint lárvák, pajorok, kukacok és giliszták, amelyeket hosszú csőrével a földből szedeget ki.
Áprilisban a búbosbankák párba állnak, a fiókanevelés pedig májusra esik. Ha kedvezőek a feltételek, akkor második költésük is előfordulhat. Jellemzően elhagyott tanyákon, gazdasági épületekben, kőrakásokban költenek.
The post Sorra térnek haza védett madárfajaink first appeared on National Geographic.

