A minap Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke felrótta Sulyok Tamásnak, hogy köztársasági elnökként hallgat miközben a Fidesz gazdasági, morális és súlyos megélhetési válságba kormányozza a hazáját, holott legfőbb feladata a magyar nemzet érdekének mindenkori képviselete lenne. Példaként említette, hogy elődje, Sólyom László sem hallgatott hasonló helyzetben 2006-ban. Magyar szerint ilyenkor „az elnöknek nem pingpongoznia kell és lemondania az újévi beszédét, hanem éppen hogy meg kell szólalnia és egyeztetnie kell az előrehozott választás lehetőségéről”.
Sulyok a Facebook-oldalán közzétett nyílt levélben kérte ki magának, hogy Magyar kioktassa.
A személyemet érintő kisstílű hazugságait eddig sem tartottam, és most sem tartom szóra érdemesnek, ellenben azt határozottan, egyszer és mindenkorra kikérem magamnak és az általam az Alaptörvény alapján képviselt magyar államnak, hogy a közjogi rendszer működéséről és az elnök feladatairól újra és újra kioktatni próbálja a köztársasági elnököt
– írta Sulyok, aki szerint Magyar sokadjára találja meg azzal a „nóvummal”, hogy a köztársasági elnök feladata a magyar nemzet érdekének mindenkori képviselete, majd „hosszasan sorolt hazug állításokkal rólam alátámasztani véli, hogy ezen érdekképviseletet illetően micsoda restanciában vagyok”.
Az államfő szerint az parlamentbe törekvő politikusokkal szemben is alapvető követelmény, hogy tisztában legyenek az alaptörvény által felállított demokratikus közjogi rendszer szabályaival, és azokat tiszteletben tartsák.
Ez a képesség a garanciája annak, hogy elkerüljük a politikai közhangulat alkotmányosan illegitim és stílusában primitíven arrogáns hergelését. Aki ezzel a képességgel nem rendelkezik, és emiatt alaptalan, demagóg elvárásokkal provokálja az Alaptörvény szerint megválasztott vezető közjogi tisztségviselőket, annak ajánlom figyelmébe az Alaptörvényt. Jóérzésű, felelős politikussá válni is segíthet
– szúrt oda Sulyok Magyarnak, aki rövidesen kommentben és saját posztban reagált az elhangzottakra.
Magyar a fejére olvasta Sulyoknak, hogy érdemben nem reagált a felvetésére, és helyette „ócska semmitmondó személyeskedésre futotta”.
Ezután pontokba szedett sértéseket vágott Sulyokhoz. Elmondta többek között, hogy
azért lett Sulyok egyszerű ügyvédből alkotmánybíró és a véletlen folytán az Alkotmánybíróság elnöke, mert évtizedes jó viszonyt ápol Gulyás Gergely édesapjával, azt pedig szomorúnak tartja, hogy valódi tudományos, vagy politikai teljesítmény nélkül köztársasági elnök lehetett;
a nullához közelítő cinikus viselkedése magyarázza, hogy miért nem tudja háromból két magyar, hogy kicsoda Sulyok;
ha véletlenül megszólal, akkor is a Propaganda Minisztérium panelmondatait ismételgeti;
két legfontosabb feladatát sem látja el: nem dolgozik a nemzet egységének megteremtéséért és a demokratikus államrend működése felett sem őrködik;
úgy viselkedik, mint egy fideszes pártkatona;
a magyaroknak Göncz Árpád, Sólyom László vagy Mádl Ferenc, Magyar keresztapja jut eszébe a köztársasági elnök posztról, Sulyokot pedig sem az előélete, sem a gyáva, semmitmondó viselkedése nem teszi alkalmassá a poszt betöltésére, ezért távoznia kell a hivatalából.
The post Sulyok Tamás kikérte magának, hogy kioktassa Magyar Péter, aki válaszul távozásra szólította fel first appeared on 24.hu.