Kiengedték a grönlandi börtönből Paul Watson bálnavadászat-ellenes aktivistát, aki öt hónapot töltött előzetes letartóztatásban – számol be a BBC. Japán korábban kiadatási kérelemmel fordult Dániához, ám azt elutasították.
A 74 éves, kanadai-amerikai Watsont azt követően vették őrizetbe egy 2012-es, japán által kiadott elfogatóparancs alapján, hogy hajója idén júliusban kikötött Grönland fővárosában, Nuukban. Az aktivista a gyanú szerint 2010 februárjában az antarktiszi vizeken társával megzavart és károsított egy japán bálnavadászhajót, a támadók pedig a legénység egy tagját meg is sebesítették.
Watson a Greenpeace korai tagjai közé tartozik, ám szélsőséges nézetei miatt hamar kikerült a szervezetből. Az aktivistát a természetvédelmi ügyekért, például a bálnavadászat visszaszorításáért tett kemény fellépései miatt sokan hősnek, mások ökoterroristának tekintik.
Szabadulása után egy videóhívásban kiemelte: fogsága felhívta ismét a figyelmet Japán „illegális” bálnavadászatára. Mint ismeretes, az évtizedek óta életben lévő nemzetközi tilalom ellenére az ázsiai ország tudományosnak mondott célokkal továbbra is folytatott bálnavadászatot, 2019-ban pedig ki is lépett a Bálnavadászati Bizottságból, hogy ismét kereskedelmi vadászatba kezdjen.
„Minden bizonyíték azt mutatja, hogy nem is voltam ott, amikor az állítólagos bűncselekmény történt” – mondta Watson. „Mindent dokumentálunk, minden filmre van véve” – tette hozzá.
A dán igazságügyi minisztérium a körülmények jellegére, valamint az eset 14 évvel ezelőttiségére hivatkozva utasította el a kiadatási kérelmet.
Mivel Grönland Dánia autonóm területe, a kiadatásáról szóló döntést Koppenhágában hozták meg. Dánia és Japán között nincs életben kiadatási egyezmény.
Peter Hummelgaard dán igazságügyi miniszter szerint kiemelt jelentőségű volt annak biztosítása, hogy az aktivista Grönlandon töltött ideje levonható legyen a későbbi potenciális japán börtönbüntetésből. A japán hatóságokkal folytatott levelezés után a minisztérium nem tudott megbizonyosodni erről.
Watson azt tervezi, hogy 2025-ben kapcsolatba lép az Interpollal, hogy megvitassa a letartóztatására vonatkozó, még függőben lévő piros figyelmeztetést. Kiemelte: szervezete, a Captain Paul Watson Foundation kész folytatni a bálnavadászat elleni tevékenységét. Korábbi csoportját, a Sea Shepherd Conservation Societyt 2022-ben hagyta ott.
The post Szabadon engedték Paul Watsont first appeared on National Geographic.