Száraz Dénes július óta úszómesterként dolgozik: Egy ideje nem volt elég színészi feladatom, segítenem kellett magamon

Száraz Dénest számos szerepben láthatták már a hazai nézők, az elmúlt időszakban azonban nem kapott elég színészi feladatot ahhoz, hogy biztosítani tudja a családja anyagi biztonságát – ezért jelenleg úszómesterként dolgozik egy budapesti strandon, lassan három hónapja.

Július elseje óta dolgozom úszómesterként. Egy ideje nem volt elég színészi feladatom, kivártam még a nyarat, hátha lesznek szabadtéri előadások vagy bejön valamilyen forgatás, de nem így történt, ezért már nem várhattam tovább. Segítenem kellett magamon, és így tudtam

magyarázta a Blikknek a színész, aki egy nyolcnapos képzést is elvégzett a munkába állása előtt, aminek a végén OKJ-s vizsgát tett.

Még próbaidőn vagyok, de úgy érzem, már belejöttem. Jelenleg ez a főállásom, havonta 21 napot dolgozom, már reggel 6 órától szolgálatban vagyok. Szeretem, hogy egész nap a szabadban vagyok, a kollégák is jófejek és segítőkészek. Mivel triatlonozom, plusz előny, hogy bármikor ingyen tudok úszni.

Mint mondja, előfordul, hogy a vendégek felismerik őt a fürdőben, ám véleménye szerint a többség számára inkább csak ismerős valahonnan, de nem tudják hova tenni.

Szoktak kérdezni a sorozatokról, a korábbi színházi szerepeimről, én pedig szívesen beszélgetek bárkivel. Nagyon kedvesek, amikor megköszönik, hogy önkénteskedem a fürdőben, még ha valójában nem is ez a helyzet…

Noha új állásának is megvannak az előnyei, Száraz bízik abban, hogy ez csak egy átmeneti időszak, és újra főállású színész lehet.

Nyáron – sajnos – csak havi három előadásom volt, egyelőre a Hazatalálsz sem folytatódik, és bármennyire is igyekeztem, szabadúszóként ez nem volt elég az anyagi biztonságunkhoz. Nem voltam rest, felemeltem a telefont és felkerestem szakmabeli kollégákat, de csak egy helyről kaptam pozitív választ, a Veres1 Színház egyik előadásában. Ott is csak 2025 februárjától kezdjük a próbákat, s addig van még jó pár hónap

– tette hozzá.

The post Száraz Dénes július óta úszómesterként dolgozik: Egy ideje nem volt elég színészi feladatom, segítenem kellett magamon first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed