Szárazságtűrővé alakítják a hazai erdőket

Jövőnk talán egyetlen esélye a Kelet-Mecsek erdeiben cseperedik – írta a Baranya Vármegyei Hírportál a Magyar Nemzet cikkére hivatkozva.

A klímaváltozás hatására alaposan megváltozhat a Mecsek ma ismert képe. Bár Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója szerint nem lesz kopár területű hegység a jövőben sem, az egyes fafajok, köztük a bükk és a fenyőfélék visszaszorulhatnak, míg más őshonos fajták, mint a molyhos tölgy és az ezüst hárs előtérbe kerülhetnek.

Az idei nyár extrém szárazsága a Mecseken is szemmel látható: a hegység déli, nyugati lejtőin számos fa levelei töpörödtek össze már hetekkel ezelőtt. Az elmúlt napokban leesett néhány milliméter csapadék messze nem hoz valódi enyhülést a növényeknek.

Sok fának a teteje úgy néz ki, mintha meg lenne skalpolva, kopasz, letörött vagy teljesen elszáradt.

A növényeket fiziológiai szárazsági stressz érte, ami azt jelenti, hogy a fában nincs annyi víz, ami a fotoszintézishez, a párologtatáshoz és az anyagcseréhez szükséges lenne. Víz híján a növényben megszakadnak a vízoszlopok, a fa koronájában egyre apróbb levelek alakulnak ki, hogy csökkentse párologtató felületét a növény. Majd szép lassan elszáradnak a levelek a lombkorona csúcsán.

Megváltozik az éghajlat

A szakember úgy látja, hogy a folyamatos erdőborítás a megváltozott klíma miatt fontos lenne, de az erdeink ilyen rövid idő alatt nem tudnak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. A jégkorszakot követően a felmelegedés lassú ütemben, öt-hatezer év alatt zajlott, amihez az őshonos fáink, a bükköseink és a tölgyeseink szépen lassan alkalmazkodni tudtak. Ám a részben emberi tevékenységnek is betudható éghajlatváltozással már nem tudják tartani a lépést.

Erdei óvoda a Kelet-Mecsekben

A Mecsekerdő Zrt. négyhektáros „erdei óvodájában” az erdőgazdaság a jövő reménységeit, bolgár kocsánytalan tölgyet és csert, a hazai csemeték közül pedig mecseki molyhos tölgyet és ezüsthársat nevel.

A klímaváltozás egyre markánsabb hatása miatt nem várhattunk tovább, ezért néhány erdészszakembert megbíztunk, hogy kerekedjenek fel és keressék meg olyan őshonos fafajok előfordulásait tőlünk délkeletre eső országokban, amelyek alkalmasak lehetnek Magyarországon is

– fejtette ki a lapnak Ripszám István.

Az erdész szerint egész Magyarországot nem fogják tudni ellátni külföldi maggal, de ez nem is cél. A fennálló problémára az egyik legjobb megoldás a helyi szaporítóanyag genetikai változatosságának fenntartása.

A rosszabb termőhelyhez, rosszabb körülményekhez szokott erdőkből gyűjtött makkal egészítik ki a ma még jobbnak tűnő termőhelyen álló, de már a változás jeleit mutató erdeinket. A bükk és a tölgyek mellett egyre nagyobb szerephez jutnak az elegyfafajok. A juharok, a kőrisek, a vadgyümölcsök és a hársak is, de közülük is főként a déli elterjedésű fajok jöhetnek szóba.

Kapcsolódó
Gyönyörű fotók mesélnek a baranyai erdők világáról
“Négy évszak az erdőben” címmel hirdetett fotópályázatot a Mecsekerdő Zrt.

The post Szárazságtűrővé alakítják a hazai erdőket first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed