Szellemi hanyatlást okozhatott az ólomszennyezés a Római Birodalom idején

Az ólom igen könnyen alakítható fém, e tulajdonsága tette alkalmassá arra, hogy az ókori Róma többek közt vízvezetékekhez felhasználja. Bár felmerült, hogy ez is hozzájárulhatott, azonban az elsődleges veszélyforrást mégsem a közvetlen felhasználás jelentette, hanem az a szennyezés, amelyet az ezüstbányászat és fémművesség „melléktermékeként” a vidéki, szegényebb lakosság volt kénytelen elviselni.

Számos, az elmúlt években végzett kutatásban vizsgálták már az ólomszennyezés mértékét a római kor egyes szakaszait illetően, leginkább az alpesi gleccserek jegének vizsgálatával. Egy új, a PNAS folyóiratban közzé tett kutatásban a nevadai Sivatagi Kutatóintézet (DRI)  munkatársai északi sarkvidéki jégmintákat elemeztek e céllal.

A vizsgált jégminták egy része
Forrás: DRI / J. LeMay

Az egészen kis mennyiségű ólomszennyezés is rontja a gyerekek kognitív képességeit is szellemi fejlődését, most egész Európára vonatkozóan számolták ki a szakemberek, milyen súlyos lehetett ez a hatás. A kutatók két grönlandi és egy orosz sarkvidéki jégminta-sorozat adatait vizsgálták meg, a jégbe zárt légköri ólom mennyiségét mérték meg, időszámításunk előtt 500 és időszámításunk szerint 600 közti időszakra. Ez alapján tudták kiszámítani a légköri áramlatok szimulációja révén, hogy mennyi lehetett a levegőben a szennyező nehézfémből a kontinens egyes régióiban.

A minta előkészítése a vizsgálathoz
Forrás: DRI / J. LeMay

Joseph McConnell mintegy két évtizeddel ezelőtt kezdte el a jégminták rendkívül aprólékos vizsgálatát, amelyekkel feltárta, mennyi ólom is volt a korabeli légkörben. Erre pedig a történelem és a régészet terén dolgozó szakemberek is „lecsaptak”, felismerve, hogy miféle jelentőségük lehet az adatoknak.

„Ezek a kutatások átrajzolták a korszakról alkotott képünket, mivel közvetlen kapcsolatot találtunk az egyes történelmi események, mint a népességcsökkenés, járványok és a szennyeződés között” – mondta Andrew Wilson, a kutatás egyik résztvevője.

A római kori ezüstbányászat során a galenit nevű ólom-szulfid ásványt olvasztották meg a benne lévő nemesfém kinyerése céljával, és eközben a fő alkotó elem, az ólom is természetesen kiszabadult, és jelentős mennyiségben került a légkörbe.

Az ólomszennyezés a felnőttekben többek között szív- és érrendszeri betegségekhez, vérszegénységhez, memóriazavarhoz, termékenységi problémákhoz, rákhoz, az immunrendszer gyengüléséhez vezet. Gyerekek esetében már egészen kis mennyiség is koncentrációzavart, a szellemi teljesítmény csökkenését, tanulási nehézségeket eredményez. Gyakorlatilag nincs olyan alacsony ólomszennyezettségi szint, amit a gyerekekre nézve biztonságosnak lehetne mondani.

A kutatók azért választották most a szellemi hatásokat a vizsgálatban, mert az olyasmi, amit számszerűsíteni lehet. Arra jutottak, hogy a teljes európai népességre nézve 2-3 ponttal csökkent az intelligenciahányados (IQ) – ez ugyan nem tűnik soknak, de ne feledjük, az egész népesség átlagáról van szó.

Az antoniusi járvány kapcsán született kép, az utcán heverő holtakkal. Az ólomszennyezés az immunrendszert is gyengíti.
Forrás: Wikimedia Commons

A kutatás szerint a vaskorban kezdődött a légköri ólomszennyezés, és a mennyiségi csúcsot a köztársaság időszakában, az időszámításunk előtti 2. században érte el, majd a következő száz évben a köztársaság krízisével egy időben gyors csökkenésnek indult. A Római Birodalom korában azután újra emelkedésnek indult, mígnem az antoniusi járvány (feltehetően himlő) idején, 180 körül hanyatlott le ismét.

Ezt követően egészen a középkor végéig nem volt a jégfuratok alapján olyan mértékű az ólomszennyezés, mint a Római Birodalom idején!

A számítások szerint mintegy félmillió tonna ólom jutott a légkörbe a birodalom fénykorának 200 éve alatt.

Bár az 1970-es évek elején, az ólmozott üzemanyagok betiltása előtt ennél is negyvenszer több ólom volt az északi sarkvidéki jégfuratokban, azonban már évezredekkel a modern ipar előtt is képes volt az ember alaposan megmérgezni a környezetét és persze ezzel saját magát is.

Landy-Gyebnár Mónika

The post Szellemi hanyatlást okozhatott az ólomszennyezés a Római Birodalom idején first appeared on National Geographic.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed