Ha valamit megőrzött az evolúciónk, az sok esetben annak köszönhető, hogy az adott testrészünknek feladata van. No de mi a feladata a szempillának? A legtöbben úgy vélik, hogy például a portól védi a szemünket – kínai kutatók azonban nemrégiben más magyarázatot is találtak. A Science Advances folyóiratban részletezték, miként segíti elő az ember szempillája a vízlepergetést.
A kutatók önkéntesek szempilláira cseppentettek vizet, illetve kihullott szempilla-szálakat merítettek vízbe. Azt vizsgálták, miként viselkednek a vízcseppek a szempilla rugalmas szálakból álló sorával kapcsolatba lépve. Először meghatározták a szempillák szerkezetét, nedvesíthetőségét (mennyire szívja be a vizet), és azt, hogy miként képes elvezetni a rákerült vizet.
Ezt követően megvizsgálták a rugalmasságát, és azt, hogy a szálak íveltsége miként befolyásolja a víz lecsorgását. E mérések alapján a kutatóknak sikerült meghatározni azokat a hatásokat, amelyek a víz útját befolyásolják a szempilla szálain.
Mikroszkopikus zsindelyek
A szempilla szálait, hasonlóan a hajszálakhoz, egy irányba álló, zsindelyszerűen egymásra simuló pikkelyek fedik. Ezeknek az iránya meghatározza azt, hogy a víz visszafelé csak nehézkesen folyik, míg a tövétől a hegye felé kimondottan könnyedén. E pikkelykék a hajszálakon is megvannak, azonban a haj hosszabb élete miatt (és a használt különféle kozmetikai szerek miatt) jobban károsodnak.
A vízlepergetést fokozza az is, ha a szőrtüszőben termelt lipidek bevonhatják a szempillát (és más szőröket, hajat). A kutatók számításai szerint e pikkelyeknek kulcsszerepük van a szempilla vízlepergető hatásában. A tesztek alapján a szempillafesték rétege is a vízlepergetés ellen dolgozik, mivel megváltozik miatta a zsindelykék felülete és víztaszító volta.
Azt bárki megtapasztalhatja zuhanyozás során, hogy a szempilla milyen hatékonyan vezeti el a szemre hulló vízcseppeket. Azonban ha például ködös időben kiállunk a szabadba, ugyanezeken a szempillákon kicsapódnak a köd cseppecskéi. Ez az ellentmondás csak látszólagos: a ködből származó cseppek folyamatosan növekednek, mígnem túl nehézzé válva lehullanak a szempilláról.
A szempilla íveltsége a cseppek útjának időtartamát befolyásolja. Érdekes módon a teljesen egyenes lejtőn jóval lassabban gurul le a csepp, mint a valódi szempillák természetes ívén, sőt, a túlzottan ívelt szempilla (ami nem valódi) is lassítja a vízcsepp lehullását.
Mire lehet mindez jó?
Készíthetünk olyan eszközöket, amelyek például a kamerák lencséit védik a víztől, páralecsapódástól, óvhatjuk efféle eszközökkel az elektromos berendezéseket a víztől, készülhet olyan takarólap, amelyet az ablakra építve úgy szellőztethetünk, hogy nem ver be az eső. De még abban is segít, hogy olyan szempillafestékeket készítsenek, amely nem rontja el a természetes vízlepergető hatást.
The post Szempillánk ideális a vízlepergetéshez first appeared on National Geographic.