Ezek a vakmerő madarak többnyire dolmányos varjak, vetési varjak vagy szarkák. Rájuk kifejezetten jellemző, hogy a náluk jóval nagyobb sasokat zaklatják. A varjak ugyanis kisebbek, fürgébbek, fordulékonyabbak, így a levegőben nem jelentenek rájuk kifejezetten veszélyt a sasok, azonban a fészkeikben lévő fiókákat, vagy a még ügyetlen, de már kirepült fiatal varjakat könnyűszerrel levadászhatják. Valószínűleg ebből adódik, hogy pimasz csipkelődéssel, folyamatos zaklatással igyekeznek elhajtani a területükről a hatalmas ragadozókat.

Nem ritka látvány, hogy amikor egy rétisas landol, néhány másodperc múlva már meg is jelennek a dolmányos varjak, akik közvetlenül a sas mellett szállnak le, majd sorozatosan rárepülnek hátulról, akár neki is ütköznek, csipkedik.

Addig háborgatják, amíg a sas már nem tűri őket és továbbrepül, de rendszerint a levegőben sem ér véget a jelenet. Ott is szigorúan hátulról, vagy felülről támadják a sast, aki odakap, fordul egyet hirtelen, de kárt nem tud bennük tenni, így inkább békésebb környékre távozik.

A varjak ráadásul a sasok zsákmányából is igyekeznek minél többet elcsenni, ezért sokszor a táplálkozó ragadozót is elüldözik. Igazán látványos természeti jelenet, ahogyan a sas mellett eltörpülő dolmányos varjú lapulva odaoson a sas mögé és csőrével csipkedi, húzogatja a faroktollait. Ez a viselkedés a téli időszakban, amikor a nehezebb táplálékhoz jutni még gyakrabban megfigyelhető.

A dolmányos varjak (Corvus cornix) hazánkban gyakori fészkelők. Sikeresen alkalmazkodott az ember által megváltoztatott környezethez, így az erdők mellett a mezőgazdasági területeken és nagyvárosokban is megél. Különféle rovarokat, puhatestűeket, kisebb gerinceseket, dögöt és magokat egyaránt fogyaszt.

Kifejezetten intelligens állatként tartják számon, amely érti az ok-okozati összefüggéseket és képes előre tervezni, valamint eszközöket használni. Emellett meg tudja különböztetni az emberi arcokat, és azokra kiváló memóriájának köszönhetően sokáig emlékszik is.