Szentesi családi dráma: Dobrev Klára nyílt levelet írt Csányi Sándor OTP-vezérnek

A Blikk a pénzintézet megnevezése nélkül számolt be arról, hogy visszakérik a babaváró hitelt az édesapától, aki tavaly ősszel veszítette el a feleségét és meg nem született kisbabájukat. A férfi felesége 2024 októberében lett rosszul Szenteshez közeli otthonukban. A szegedi klinikára vitték, ahol nem sokkal később elvetélt, majd elkapott egy fertőzést, ami vele is végzett.

Ezt követően Dobrev Klára nyílt levelet írt Csányi Sándornak, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának. A Demokratikus Koalíció EP-viselője jelezte: az emberek halála utáni nyerészkedést az egyik legalávalóbb, mélységesen megvetendő dolognak tartja, márpedig számára úgy tűnik, az OTP most éppen ezt teszi. Dobrev Klára felidézte, az édesapa most három gyerekkel maradt egyedül.

A szóban forgó kölcsön nem egy átlagos lakáshitel, hanem a gyermekek után felvehető babaváró hitel. A szülők reményekkel telve igényelték. A kettős tragédiára – egy édesanya és kisbabája halálára – pedig senki, még a legsötétebb rémálmában sem számított. Ez a dráma önmagában is feldolgozhatatlan, de most még a babaváró hitel visszafizetése is sújtja a családot.

Dobrev Klára jelezte: sokgyermekes anyaként pontosan tudja, mit jelent három gyereket tisztességgel felnevelni, de azt el sem tudja képzelni, milyen ezt egyedül végigcsinálni a gyötrelmes, gyásszal teli mindennapokban.

Az Ön bankja mégis 5 millió forintot követel egy özvegyen maradt édesapától. 5 millió forintot Ön naponta megkeres. 5 millió forint ennek a családnak a jövőt jelenti. Kell, hogy legyen Önben könyörület. Kell, hogy legyen olyan pillanat, amikor képes lemondani a haszonról!

A DK politikusa gyalázatnak nevezi, hogy a „családbarátnak hazudott” kormány miatt ez előfordulhat, szerinte Csányi Sándor – ha tisztességes embernek tartja magát –, nem engedheti, hogy „a kormány szégyene magával rántsa”, ezért arra kérte, az OTP engedje el a szentesi család tartozását.

Az emberségnek mindig a profit felett kell állnia. Bízom benne, hogy ebben egyetértünk

– zárta nyílt levelét Dobrev Klára.

A Blikk egyébként azt is megírta, hogy a férfi jogi képviselője is elismerte: a jogszabály alapján visszajár a banknak a pénz, ezért szeretnék, ha a törlesztőrészletet mérsékelni lehetne, vagy a meghosszabbítanák a futamidőt. A családnak az könnyebbséget jelenthet, hogy ügyvédjüknek peren kívül sikerült megegyeznie a szegedi kórházzal, így kaphatnak kártérítést a tragédia miatt.

The post Szentesi családi dráma: Dobrev Klára nyílt levelet írt Csányi Sándor OTP-vezérnek first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed