Szijjártó szerint „innováció”, ami Menczer és Magyar között zajlott le

Szijjártó Pétert a NATO-országok külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón a hvg.hu megkérdezte a volt államtitkára, Menczer Tamás és a Magyar Péter között kedden kialakult beolvasóversenyről is. Szijjártó azt mondta, a találkozón történtekben még nem tudott „elmélyedni”, de szerinte „innovációnak tekinthető” az, ami történt.

A külügyminiszter az esetet ahhoz hasonlította, amikor 2003-ban ő a Balatonban állva “a visszabérelt egykori Gyurcsány-villa előtt” tartott sajtótájékoztatót, de úgy látja, hogy Menczer pécsi szóváltásával az „lekerült a magyar belpolitikai érdekességek toplistájáról”.

Emlékeztetőül: a szóváltás úgy kezdődött, hogy a Tisza Párt elnöke, mivel a pécsi gyermekvédelmi intézményből is kitiltották, ezért a bejárat előtt állva jelentkezett be egy videóban, a helyszínen azonban váratlanul megjelent Menczer is. A fideszes politikus ezután közel 15 percen keresztül megállás nélkül, egy lépés távolságból olyanokat vágott Magyarhoz, minthogy „te beszélsz a gyermekvédelemről, te, aki a saját feleségedet megtámadtad” vagy hogy „a saját fiad nem áll veled szóba, mert elárultad a családodat”, és közben következetesen „kicsinek” szólította őt. Az elhangzottakat Menczer Tamás még utólagosan a saját oldalán kiegészítette további gondolatokkal, illetve megjegyezte azt is, hogy „akit a nyakánál fogva dobnak ki a diszkóból, az egy utolsó suttyó”.

Török Gábor politikai elemző a kormány részéről hatalmas öngólnak nevezte a történteket.

Természetesen Magyar Péter és Menczer Tamás sem engedte el a témát szerdán sem, és mindkettejük továbbfűzte a történteket a maga módján.

The post Szijjártó szerint „innováció”, ami Menczer és Magyar között zajlott le first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed