„Szijjártónak most kellene bekéretnie a szlovák nagykövetet” – a külügyminisztérium előtt akciózott a DK

Rónai Sándor, a DK elnökségi tagja a külügyminisztérium előtt tartott flashmobbal egybekötött sajtótájékoztatót, miután kiderült, hogy a szlovák kormány olyan iskolákat záratna be vagy vonna össze egy törvénytervezet szerint, amelyekben magyar vagy kéttannyelvű oktatás is zajlik.A politikus szerint Szijjártó Péter három hete még azt mondta, hogy az új nyelvjogi szabályozás semmilyen módon nem veszélyezteti az anyanyelvhasználatot a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek számára. Ezek szerint ez is csak egy fideszes hazugság volt – mondta Rónai, aki aktivistákkal „Orbán elárulta a szlovákiai magyarokat is!” feliratú táblákkal vonult a külügyminisztériumhoz.

– Orbánék előbb a kebelbarátai lettek egy magyar-ellenes szlovák kormányzatnak, aztán megígérték, hogy nem fogják a magyarok anyanyelvhasználatát akadályozni, most pedig kiderült: bezárják vagy összevonják a magyar nyelvű oktatást is végző iskolákat Szlovákiában – fogalmazott Rónai Sándor, hozzátéve:

Szijjártónak most kellene bekéretnie a szlovák nagykövetet, most kellene kiállnia a magyarokért, de a Fidesz hallgat.

Ez a baj az Orbán-kormánnyal: a magyarok csak hivatkozási alapnak kellenek, amikor tényleg baj van, akkor egyetlen magyar sem számíthat rájuk sem itt, sem a határainkon túl – zárta sajtótájékoztatóját a DK képviselője, aki szerint nyílt hazaárulás, amit a kormány csinál.

The post „Szijjártónak most kellene bekéretnie a szlovák nagykövetet” – a külügyminisztérium előtt akciózott a DK first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed