Sziklába rejtett templomot találtak

Sziklafalba rejtett ókori templomot tártak fel Egyiptomban – számol be a Live Science. A nagyjából 2100 éves építmény a Luxortól 200 kilométerre északra fekvő Athribisznál tárták fel.

A helyszínen a régészek olyan domborművek maradványaira bukkantak, amelyeken VIII. Ptolemaiosz király (i. e. 170 és 116 között) látható, amint áldozatokat mutat be az oroszlánfejű Repit istennőnek és fiának, Kolanthesznek.

Christian Leitz, a Tübingeni Egyetem munkatársa és a projekt vezetője szerint Repit a mitológiában termékenységgel kapcsolatos Min-Ra isten hitvese volt, a templomot kifejezetten számára szentelhették, de az épület neve még mindig nem ismert. A csapat reméli, hogy az ásatások és az elemzések folytatásával többet tudnak majd meg.

Egy olyan kamrát is felfedeztek, amelyben egykor templomi használati tárgyakat, később pedig amforákat tároltak. A kamra bejáratánál a csapat Repitet és Min-Rát ábrázoló domborműveket talált, az egyik ábra Min-Rát jeleníti meg két dekánnal – ezek olyan csillagok, amelyek éjszaka meg tudták mondani az időt.

A dekánok teste az ábrázoláson emberszerű, feje állatszerű, az egyik egy sólyomra, a másik egy íbiszre hasonlít. Leitz elmondta, hogy más templomok is megjelenítettek dekánokat istenek közelében, bár általában kettőnél több csillag kísérte őket.

Az athribiszi templom feltárása 2022-ben kezdődött, a lelőhely egy nagyobb templomnegyed része, amelyet 2012 óta kutatnak.

The post Sziklába rejtett templomot találtak first appeared on National Geographic.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed