Oroszország légicsapások sorozatát indította Szíria több olyan területe ellen, ahol az ellenzéki erők az utóbbi időben területi előnyöket szereztek – jelentette vasárnap az Emberi jogok Szíriai Megfigyelőközpontja.
Az angliai székhelyű, de Szíriában kiterjedt aktivistahálózattal rendelkező szervezet információi szerint az orosz csapások vasárnap kora reggel az iszlamisták vezette ellenzéki szövetség által elfoglalt városokat és falvakat vették célba az északnyugati Idlíb tartományban és a középső Hama tartományban. Hasonló csapásokról számoltak be az északi Aleppó városában is, amelyet a hét elején az ellenzéki erők elfoglaltak a kormány erői elleni meglepetésszerű akcióban.
Rami Abdel-Rahman az OSDH igazgatója arról számolt be, hogy
az orosz erők tegnap este óta minden fronton bombáznak.
A dpa német hírügynökségnek azt mondta, a lázadók jelenleg Aleppót, Szíria második legnagyobb városát tartják ellenőrzésük alatt, kivéve néhány kurdok által uralt negyedet az északnyugati külvárosban.
A Hajat Tahrír as-Sám (HTS) nevű dzsihadista csoport és a vele szövetséges lázadószervezetek fegyveresei szerdán hatalmas támadást indított Szíria északnyugati részén, ami jelentős eszkalációt jelent az országban 2011 óta dúló polgárháborúban, amelynek frontvonalai az utóbbi időben viszonylag stabilak voltak. A HTS az egyik legerősebb fegyveres milícia Északnyugat-Szíriában. Szombaton a szíriai hadsereg közölte, a többfrontos offenzívában részt vevő felkelők nagy száma arra késztette őket, hogy egy ellentámadás előkészítésére erőiket átcsoportosítsák.
The post Szíriai polgárháború: „Az orosz erők tegnap este óta minden fronton bombáznak” first appeared on 24.hu.