A XV. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon vasárnap hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az év legjobb magyar mézét.
A legjobb vegyes virágmézet a váckisújfalui Bodnár Méhészet készítette; a legjobb napraforgómézet pedig Borhi Brigitta Örményesen. Fajtaméz kategóriában a kaposmérői Hanzel Róbert hársméze diadalmaskodott idén immár harmadik alkalommal; az egyéb fajtaméz kategóriában Tódora Zoltán repceméze hozta el az első helyezett díját Salgótarjánból.
A mézkészítmény kategória első helyezettje a kecskeméti Hegedűs Gábor borsmentás akácméze lett.
A felhívásra idén rekordszámú, 489 mintát küldtek be a méhészek az ország egész területéről. A legtöbb minta, 118 akácból érkezett, vegyes mézből mintegy százat küldtek be.
Az első körös zsűrizésnél a szakemberek olyan értékelési szempontokat figyeltek, mint a tisztaság, a víztartalom, a jellemző szín, a méz fajta szerinti illata, ízének tisztasága, a csomagolás, valamint a harmónia, az összbenyomás. Ezt egy laboratóriumi vizsgálat követte, ahol a víz-, a pollen- a glükóz-, fruktóz- és az úgynevezett HMF-tartalmát elemezték. Utóbbi arra utal, hogy a mézet kezelték-e hővel. Ezután a második körös zsűrizés alakította ki a végső sorrendet.
Nemrégiben megírtuk, hogy a szolnoki Gujka Méhészet idén februárban álmodott egy nagyot és három mézével nevezett az Amerikai Egyesült Államokban 13. alkalommal megrendezett Black Jar Honey Contest nemzetközi mézversenyre, melyen a fajtamézek kategóriában ámorakácmézük a világ legjobb három méze között végzett.
The post Szolnoki akácméz 2024-ben az év méze first appeared on Sokszínű vidék.