„Szörnyen sportszerűtlen” – furcsa gól esett a kézi-Eb-n

Továbbra is hibátlanul menetel a címvédő norvég női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon, a németek 32-27-es legyőzése pedig elődöntős szereplést, és csoportgyőzelmet is ért. A norvégok gyakorlatilag végig kézben tartották a meccset, a hajrában ugyan 29-26-ra közelített a német csapat, igazán szorossá nem tudta tenni a végjátékot.

A mérkőzés összefoglalója:

Épp a hajrában esett egy olyan gól, amit a norvégok azért nem hagytak szó nélkül. Katrine Lunde, az északiak kapusklasszisa jelezte, hogy nedves a talaj, maga állt neki törölgetni, mire Annika Lott az üresen maradt kapuba dobta a labdát (a gólt itt lehet megnézni). Ezzel változott 29-25-re az eredmény.

Szörnyen sportszerűtlen, azt gondolom. De a németek döntenek arról, mit tesznek

mondta Lunde a meccs után a TV2-nek, Henny Reistad pedig felvetette, hogy a játékvezetők dolga lett volna megállítani a játékot.

Ezt mondta a szövetségi kapitány, Thorir Hergeirsson is, aki arról beszélt, a játék sípszóig tart, ezt a játékosainak is figyelembe kell venniük. Ugyanakkor, „ha nedves a pálya, az balesetveszélyes is”, jegyezte meg, felvetve a játékvezetői páros felelősségét.

Kapcsolódó
Tavaly kihagyták a legjobbak közül, idén magasról tesz a gálára a világ egyik legjobb kézilabdázója
Anja Andersen nem fért be a 60 legjobb közé tavaly, idén nem megy el a díjátadóra.

The post „Szörnyen sportszerűtlen” – furcsa gól esett a kézi-Eb-n first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed