Szuverenitásvélelem: egy 1991-ben írt cikk állításaival vágtak vissza David Pressmannak

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt semmilyen fenyegetés sem tántoríthatja el attól, hogy nyilvánosságra hozza a készülő vizsgálati jelentéseit

– reagált Lánczi Tamás hivatala David Pressman szerdai beszédére.

A budapesti amerikai nagykövet szerdán arról beszélt, hogy az amerikai diplomácia korábban még eltűrte, hogy a magyar kormány mást mond, mint amit tesz, de az USA egyre kevésbé elnéző Magyarországgal szemben. A nagykövet aggodalmát fejezte ki a Hivatal tevékenységével kapcsolatban is, mert szerinte a demokrácia két fontos pillérét, a szabad sajtót és a civil társadalmat veszi célba.

Valamit véd a Szuverenitásvédelmi Hivatal, de az nem Magyarország szuverenitása

– mondta Pressman.

Erre reagált egy nappal később a Szuverenitásvédelmi Hivatal. Közleményükben arról írtak, hogy David Ignatius amerikai újságíró már 1991-ben arról cikkezett, hogy a kémek világának vége, és mára nyíltan lehet puccsokat elkövetni.

Eszerint a „nyílt ügynökök hálózata az 1980-as évektől nyilvánosan teszi azt, amit a CIA addig titokban csinált: pénzt, kiképzést és támogatást adnak az amerikai érdekeket képviselő politikai szervezeteknek és aktivistáknak, és megszervezik a szintén általuk finanszírozott külföldi sajtótermékek propagandatevékenységét”. Kiemelték még, hogy Ignatius kulcsfontosságú nyílt ügynökként mutatta be Soros Györgyöt, aki állításuk szerint azóta is számos Magyarországon működő politikai szervezetet és sajtótermékeket finanszíroz.

A hivatal által említett időszakban Soros alapítványai valóban sok kelet-európai fiatal külföldi oktatását támogatták, például Orbán Viktorét, Szájer Józsefét, Németh Zsoltét, Schmidt Máriáét, Kövér Lászlóét, Deutsch Tamásét és Kovács Zoltánét is.

The post Szuverenitásvélelem: egy 1991-ben írt cikk állításaival vágtak vissza David Pressmannak first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed