Időszámításunk előtt a 6. században Athén ura három alkalommal is Peiszisztratosz lett, az első két hatalomátvétele csak rövid ideig tartott, elűzték, majd harmadszorra már szilárdan kezében volt a városállam uralma. Ahhoz, hogy ezt elérje, pénzre és seregre volt szüksége. A történészek régóta gondolkodtak azon, miként volt képes az ellenséges törzsek uralta környékbeli bányák ezüstjéhez hozzáférni a száműzött Peiszisztratosz. Egy nemrégiben az Archaeological and Anthropological Sciences folyóiratban közzé tett kutatásból az derült ki, hogy nem a helyi ezüsthöz fért hozzá a türannosz.
Egy 22 érméből álló sorozat darabjait vizsgálták meg, amelyek időszámításunk előtt 540-500 között készültek, Peiszisztratosz és fiai uralma idején. Az ezüstérmék – ezek az első athéni érmék, amik ránk maradtak, összefoglalóan Wappenmünze, címeres érme néven emlegetik őket – elemi összetételét mérték fel. Az elnevezésük azt a régi, ám tévesnek bizonyult elképzelést tükrözi, hogy az érmék mintázata egykori nemes családok címeréből származhat.
Korábban az volt az elképzelés, hogy az érmékhez szükséges ezüst a mai Görögország északi részéből származhatott, a Sztruma (görög nevén Sztrümón) folyó vidékéről, vagy Pangaión hegyéről – ide száműzték egyik alkalommal Peiszisztratoszt. A későbbiekben aztán e régi elképzelés szerint Laurión ezüstjét – ez Athénhoz közeli bánya volt – használták fel. Az új kutatásban a British Museum és az Athéni Numizmatikai Múzeum kincsein végeztek beható vizsgálatokat.
A különböző mintázatok, mint a kerék, a Gorgó, a ló, az amfora, vagy épp a legjobban ismert bagoly (Athéné szent állata) eltérő méretű, értékű és kivitelű érméken szerepeltek. A baglyos volt a legszebb, ezt a nagy értékű, 4 drachmás érmét exportcélokkal verték, míg a kisebb értékű, kevésbé igényes kivitelű érmék a helyi kereskedelemben forogtak.
Ahhoz, hogy az érmék elemi összetételét kiderítsék, mindössze egészen minimális, néhány mikrogrammnyi (a gramm milliomodrésze) mintára volt szükség – hála a modern technológiának, mint az induktív csatolású tömegspektrometria. Az érmék ezüst alapanyagában lévő egyéb elemek, mint a cink, a réz, a vas, a higany, a bizmut, az ón, az arany vagy az ólom mennyiségét, illetve az ólom esetében izotóparányait mérték fel. Ezek az egyes forrásokra jellemzők, vagyis a segítségükkel fel lehetett tárni, hol is bányászták a kérdéses érme alapanyagát.
A kapott eredményeket, vagyis a legvalószínűbb bányahelyszíneket történelmi adatokkal is összevetették, így például kizártak olyan helyszíneket (mint észak-európai vagy brit bányák), ahonnan szinte semmi esélye se volt annak, hogy az alapanyag görög kézbe jusson. No de akkor honnan is volt ez az ezüst?
Az eredmények szerint spanyol, dél- és nyugat-francia, romániai és török bányákból, valamint a bolgár Rodope-hegységből. Mindezek pedig arra utalnak, hogy az athéni városállamban olyan ezüstöt használtak az érmekészítéshez, amilyenhez épp hozzájutottak, s ezeket az eltérő helyről érkezett ezüstöket gyakran keverték is egymással.
Bizonyosságot nyertek a kutatók arról is, hogy az azonos mintázatú érmék egyáltalában nem azért azonosak, mert egyféle forrású ezüstből készültek. Még az egymáshoz rendkívül hasonlók is eltérő összetételűek voltak a vizsgálatok alapján.
Az eredmények azt is jelentik, hogy igencsak kiterjedt kapcsolataik, kereskedelmi viszonyaik voltak az athéniaknak. Egyértelmű volt, hogy nem maguk bányászták az érméikhez az alapanyagot, és a Peiszisztratosz korában készült érmékhez még nem használták fel a laurióni ezüstöt sem.
The post Távolról érkezett az első athéni ezüstpénzek anyaga first appeared on National Geographic.
