A Salar de Uyuni Bolívia egyik természeti csodája, turistalátványossága, ám emellett nyersanyagforrás is, és különleges élővilágnak is otthont ad. A sík vízfelszínt, amely az esős évszakban borítja be a sólapályt, afféle természetes tükörnek nevezhetjük, hisz úgy tűnik, teljesen mozdulatlan, tökéletes tükörként veri vissza a környező táj szépségét, az égboltot vagy épp a benne sétálók alakját.
No de vajon tényleg tükörsima a felülete? Egy kutatócsoport mérésekkel vizsgálta meg a 10,5 ezer négyzetkilométeres sólapályt.
A 3600 méteres tengerszint feletti magasságban lévő lapályt december és március között borítja víz, s ez turisták tömegeit vonzza. Eddig csak a rengeteg fotó szolgált „mérceként” arra, hogy mennyire tökéletes tükör az Uyuni, most műholdas mérések és terepi vizsgálatok számszerűsítették is az elképzelést.
A Sentinel 3 műhold radarja segítségével határozták meg, mennyire sima is a vízfelület. Ezt a visszaverődő radarjel erőssége alapján lehet kiszámítani: minél simább egy tükröző felület, annál nagyobb részét tudja visszaverni a rádióhullámoknak. A kutatók 2016 és 2024 között végzett, közel 400 ezer mérést elemeztek. 2024-ben aztán a helyszínen is végeztek vizsgálatokat, optikai eszközökkel és drónnal tárták fel, mennyire hullámzik a lapályt borító víz.
A drónos és a műholdas mérés is azonos adattal szolgált: fél milliméternyi volt csak a vízfelszín hullámzása, azaz gyakorlatilag síknak tekinthető.
A műholdas mérés igazolta azt is, hogy a csapadékos időszakban a vízborítás hatására tényleg tükörré válik a terület, legtöbbször január vége és március eleje között. Kimutatták azt is, hogy a La Niña években az olyankor szokásos jelentősebb csapadék hosszan tartó vízborítást eredményez. A szárazabb években ennek az ellenkezője igaz – napi 2 milliméter a párolgás, így gyorsan felszárad a lapály, ha nincs csapadék-utánpótlás.
Annak ellenére, hogy az esős évszakban gyakran fúj 15-18 km/h szél, a pár centis vízréteg mégse hullámzik. Ennek az az oka, hogy a sekély víz mozgását lefékezi az, hogy súrlódik a sóaljzaton, így csak erősebb szélben tudnak hullámok kialakulni. Annak ellenére, hogy hullámzás nincs, azért a víz nem marad mozdulatlan.
Ezt a vízfelszínre helyezett úszó golyókkal ellenőrizték: a gyöngyök nem fel-le himbálózva mozogtak, hanem simán csúsztak a vízzel együtt – ez a fentebbi videóban is megfigyelhető. A gyöngyök ráadásul irányt változtattak, ha a szél is ezt tette, vagyis nem arról volt szó, hogy a víz a lapály kissé mélyebben fekvő pontjai felé áramlott.
A kutatók elmondták, hogy amikor víz borítja, valóban tükör a Salar de Uyuni, de ez csak az év egyes időszakára igaz, így a bolygónk legnagyobb tükre csak időnként és bizonyos helyeken viselkedik tökéletes tükörként. A legsimább vízfelületet közvetlenül az esők után lehetett mérni.
The post Tényleg ez lenne a Föld legnagyobb természetes tükre? first appeared on National Geographic.
