Nem egyszer olvashat az ember olyan látványos égi jelenségekről, amelyeket nem lehet igazán látni, vagy a látvány élvezeti értéke a hétköznapi ember számára semmit se jelent. Aki nem rendszeresen figyeli a csillagos eget, annak történéseit, azt könnyen megtévesztik az efféle hírek, majd élmény helyett csalódással kell hazaballagjon.

Hasonló lesz a sokfelé beharangozott február végi nagy égi sorakozó is, a szalagcímekben azt olvashatjuk, hogy egyszerre láthatjuk a Naprendszer összes bolygóját, erről pedig biztosan kijelenthető, hogy nem igaz.

A legnagyobb problémát az jelenti ebben az elképesztően ritkának titulált „együttállásban”, hogy a Naprendszer 8 bolygója közül kettőt (Uránusz, Neptunusz) eleve csak távcsővel lehetne megpillantani. Ezeket tehát hiába keresi az ember, ha felpillant az alkonyi égre.

A második problémát az jelenti, hogy a Szaturnusz már nagyon közel jár a horizonthoz, eléggé halvány, és amíg le nem nyugszik, a még túlontúl sok alkonypírral miatt gyakorlatilag szinte esélytelen megpillantani, maximum távcsővel látható, ha tudjuk, hol keressük, és persze, ha kristálytiszta a horizont.

A rendkívül halvány Neptunusz is nagyon közel jár a horizonthoz, a megpillantására még távcsővel se igazán lesz esély, olyan világos lesz még az ég alja.

Szintén nehézséget jelent az Uránusz megfigyelése a még túl világos ég miatt, bár ez a bolygó kissé kevésbé halvány, és a nagyobb horizont feletti magassága miatt azért meg lehet találni kisebb távcsővel is.

Aki nem hegytetőn nézi az eget, annak eleve nehézséget jelent a nyugati horizonton lévő bolygók megfigyelése, így a már említett Szaturnusz és Neptunusz láthatatlansága után az egyébként elég fényes Merkúrt is csak az láthatja, aki tisztán rálát a nyugati látóhatárra.

Optimális időjárás és magaslaton elhelyezkedő megfigyelőpont esetében lehet látni a következőket:

a nyugati ég alján (5 fokon) a Merkúrt
kissé magasabban felette a Vénuszt (22 fokon)
magasan (65 fokon) a déli égen a ragyogó Jupitert
magasan (55 fokon) a délkeleti égen a vöröslő Marsot
no és a lábunk alatt persze a Földet.

A Merkúr ugyan ritkábban áll olyan helyzetben, hogy megpillanthassuk (és soha nem olyan feltűnő a fényessége, hogy az átlagembernek szemet szúrjon, mint akár a Vénusz vagy a Jupiter), de a többi bolygót jó ideje folyamatosan látjuk. 28-án alkonyatkor a 0,6 százalékos megvilágítású, így gyakorlatilag szintén láthatatlan holdsarlót is a horizonton találhata, aki kis távcsővel, helye pontos ismeretében keresi.

Ha valaki extra jó körülmények közt egy 100 százalékos nyugati kilátással rendelkező hegytetőn lesz február utolsó napjaiban, megpróbálhatja persze fotón megörökíteni a félig láthatatlan sorakozót, szerencsés esetben számos fotó összegzésével előcsalogatható lesz a három nem látható bolygó is.

Mivel a bolygók a fél égbolt területén oszlanak el, halszemobjektív használata ajánlott ehhez, vagy panorámafotót lehet még készíteni. Látványos bolygócsodára azonban senki se számítson.

The post Tényleg kivételes bolygóegyüttállást láthatunk hamarosan? first appeared on National Geographic.