A Journal of Southern Hemisphere Earth Systems Science folyóiratban számolt be Matej Lipar geográfus-paleoklimatológus kutató. A véletlenül megpillantott sebhely kapcsán a szakember a rendelkezésre álló adatok, felvételek és források alapján igyekezett feltárni, hogy mikor is keletkezhetett, és milyen erős tornádó hagyta maga után.
A térképen bárki megnézheti az igen jellegzetes nyomot (picit ki kell zoomolni, a térkép a linkhez túl közeli nézetet párosít), amelyhez hasonlókat műholdfelvételeken gyakran lehet látni. Azonban az ausztrál eset arról mesél, hogy egy igen jelentős esemény zajlott, tanúk nélkül – ám a térség meteorológiai veszélyhelyzetei közé nagyon is muszáj beszámítani a tornádókat. A felismerésük és vizsgálatuk segíti a következőkre – amelyek egyáltalán nem biztos, hogy lakatkan helyen csapnak le – való felkészülést.
A 21. században, amikor a tornádók kialakulását és viselkedését viharvadászok sokaságának köszönhetően akár élőben is követhetjük az interneten, talán senkinek nem kell elmagyarázni, mennyire súlyos károkat képesek okozni e jelenségek. Az USA egyes régiói földrajzi okokból igen gyakran szenvednek ezek pusztításaitól, de gyakorlatilag bárhol kialakulhatnak tornádók, ahol a heves zivatarokra esélyt ad a klíma.
A tornádók Észak-Amerikán kívül igen gyakran sújtanak le India-Banglades északkeleti térségében, de Ausztrália sem mentes tőlük. Az elsőt még 1795-ben észlelték a korai telepesek, bár hivatalosan csak az 1800-as évek vége óta ismert az előfordulásuk. Számos tornádót tartanak nyilván az elmúlt pár évtizedből, amelyek közt károkozó is volt, 250-300 kilométer per órás széllel.
A frissen felfedezett nyomot esetleges barlangbejáratok után kutatva vette észre egy ember a Nullarbor-síkság karsztvidékén, majd a felfedezés a szakemberek tudomására jutott, s ekkor fogtak bele az eset feltárásába. A sebhely mintegy 20 kilométerre a vasútvonaltól, Nyugat-Ausztrália és Dél-Ausztrália tartományok határán található. A nyomba belenagyítva még a légoszlop forgását jelző spirális mintázat is felismerhető.
A kutatók több év műholdfelvételeit böngészték át, hogy kiderítsék, mikor is lehetett a tornádó, amely a több mint 10 kilométer hosszú, 160-250 méter széles nyomot hagyta. Emellett a régió időjárási adatait is ellenőrizték, no és persze a helyszínen is megvizsgálták a felszínen hagyott sebhelyet.
A különböző adatok alapján három napra sikerült leszűkíteni az időszakot, amikor a tornádó kialakulhatott: 2022. november 16–18. között. A műholdfelvételeken még a tornádót hozó zivatar jelentős csapadékának felszíni maradékát is fel lehetett fedezni. A felszínen járva a nyom nehezen felismerhető, mivel e sivatagi területen nem hagyott maga után például kicsavart fákat a tornádó, a levegőből nézve azonban egyértelmű a sebhely.
A nyom belsejében látható spirális mintázat jellemzői összefüggésbe hozhatók a tornádó erősségével (szélsebességével). A kutatók számításai szerint a legvalószínűbb, hogy 182-223 kilométer per órás forgószéllel járt a tornádó (ez a kiterjesztett Fujita-skálán 2-es erősségű, egy ilyen tornádó nyomán már extra munkához jutnak a tetőfedők), esetleg kissé meghaladta ezt.
A tornádók felszíni haladási sebessége ennél sokkalta kisebb. A vihar valószínűleg keletről nyugat felé tartott (az aktuális hidegfronttal együtt), és a felhőtölcsér 7-13 percen át érhette el a sivatagi talajt. A hidegfront nagy nedvességű trópusi légtömeggel találkozva ideális volt a heves zivatarokhoz, és a tornádókhoz is.
A Nullarbor-síkság lakatlan területén ez mindössze a negyedik ismertté vált tornádó, eddig mind novemberi volt, ez a déli féltekén késő tavaszi-kora nyári időszaknak számít. Azonban valószínűleg jóval több lehetett, csak épp a távoli, elhagyatott vidéken senki se volt azok tanúja, és olyan károkat se okoztak, amelyek az ember számára fontosak lettek volna.
A most felfedezett nyomát a műholdas képeken még másfél évvel az esemény után is tisztán látni lehetett. Az ilyen események felismerésével az előrejelzéseket is pontosabbá lehet tenni.
The post Térképen fedeztek fel jelentős tornádó sebhelyet first appeared on National Geographic.
