„Természetesen nem egy az egyben másoljuk le a koreográfiákat” – reagált a TV2 Szabó Zsófiék táncos ügyére

Szabó Zsófi új táncpartnert kapott maga mellé a Dancing with the Starsban, miután Andrei Mangra különös és ködös ügybe bonyolódott a táncparketten kívül. Suti Andrással táncol azóta Szabó Zsófi, szombaton pedig egy paso doblét adtak elő.

Ahogy arról korábban is írtunk, több nézőnek nagyon ismerős volt a hétvégi koreográfiájuk. Nem csoda, mert az amerikai Dancing with the Starsban 2020-ban láthattak a nézők nagyon hasonlót Derek Hough és Hayley Erbert közreműködésével. Hough egyébként 2021-ben Emmy-díjat kapott az előadásért.

A szemmel is jól látható hasonlóságok miatt kérdéseket küldtünk a TV2 sajtóosztályának, hogy megtudjuk, szándékos vagy teljesen véletlen a két produkció közti hasonlóság.

A Dancing with the Stars egy nemzetközi formátum, melynek jogtulajdonosa a BBC. Minden év júniusában rendeznek egy nemzetközi DWTS-találkozót a BBC székházában, Londonban, ahol képviseltetik magukat azok az országok, ahol sugározzák a formátumot. Egy kreatív eszmecsere keretei közt, minden ország bemutatja, hogy náluk milyen újítások, látványvilágok kerültek a képernyőre, hogy ezzel is inspirálják a többi alkotót. Nemcsak mi magyarok szoktunk átvenni egy-egy látképet, koreográfia elemet vagy mozgássort, de büszkén mondhatjuk, hogy a magyar Dancing with the Stars szériából is szép számban köszönnek vissza produkciós látványelemek, koreográfiák különböző országok képernyőin

– írta a 24.hu-nak küldött válaszában a TV2 sajtóosztálya.

Hozzátették továbbá:

Ez olyannyira természetes, hogy a jogtulajdonos BBC minden évben elküldi minden országnak azokat a produkciós háttereket, amiket használhatnak. Természetesen nem egy az egyben másoljuk le a koreográfiákat. Szabó Zsófi és Suti András múlt heti paso doble produkciója is sok saját maguk által koreografált elemet tartalmazott.

Kapcsolódó

The post „Természetesen nem egy az egyben másoljuk le a koreográfiákat” – reagált a TV2 Szabó Zsófiék táncos ügyére first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed