Tavaly nyár elején írtunk Libik Györgyről, a XX. század elfeledett magyar fenegyerekéről, akit a történész, Dr. Medgyesi Konstantin emel be ismét a köztudatba készülő könyvével. Síversenyeket nyert, embereket mentett a II. világháborúban, harcolt az ellenállás tagjaként, később, ha úgy tartotta kedve, motorjával megállásra kényszerítette a rettegett ÁVO-vezér, Péter Gábor fegyveres konvoját. Aztán csalódott a kommunistákban, és ellenük fordult. Harsány volt, bátor és sokszor meggondolatlan, ám amint most kiderül: ezek teljesen átlagos Libik-tulajdonságok.

Medgyesi Konstantin segítségével ugyanis eljutottunk György testvéréhez, Libik Andréhoz, a most 93 éves „ifjabbik Libik” története ugyancsak filmre, regénybe kívánkozik. Hosszú élete során huzamos időt töltött minden lakott kontinensen, több mint 60 országban megfordult, miközben

• még gyerekként hónapokra illegalitásba vonult hamis személyivel;
• taxival disszidált 1956-ban;
• egész életében egyetlen főnöke volt, II. Erzsébet, a Brit Birodalom királynője;
• lehülyézte a kivégzésére felsorakozott palesztin fegyvereseket;
• maffiózók és politikai gyilkosságok után nyomozott;
• rendezőként, producerként és forgatókönyvíróként csaknem 80 dokumentumfilmet jegyez, többségüket a nyugat-német televízió munkatársaként készítette;
• elnyerte többek között a Berlini Filmfesztivál legjobb rendezőnek járó Ezüst Medvéjét.

Élete legtöbb döntésében és filmjei témaválasztásában is mintha a szabályszegés és életveszély motiválta volna, a legkeményebb témákba nyúlt bele. Úgy látja, nincs ebben semmi különös, találkozásunkkor az első témák között fejtette ki, hogy mind a bátyja, mind a maga életstílusát „öröklött hibának” tartja, amelynek a neve libikizmus.

Mit jelent a libikizmus?

Közismert, miszerint nem az a bátor ember, aki nem fél, hanem az, aki nagyon is be van tojva, de legyőzi a félelmét és végrehajtja azt, amit eltervez. A Libikek viszont azért hágják át a szabályokat és vállalnak veszélyes helyzeteket, mert nem félnek. Genetikailag hiányzik belőlük a félelemérzet. Nem tesznek lakatot a szájukra, nem gondolják át százszor a cselekedeteiket, azt teszik, amit abban a percben az ösztöneik diktálnak. Ilyen ember volt a bátyám, és ilyen vagyok én is mind a mai napig.

Nem ez volna a vakmerőség?

Akkor már inkább hülyeségnek nevezném.

Rendben, maradjunk a libikizmusnál, hiszen élettörténetét ismerve valóban nehéz önt bármilyen létező fogalommal leírni. Kezdjük az „elején”, az ifjú Libik is öntörvényű, verekedős gyerek volt?

The post „Ti hülyék vagytok?!” – fordult vissza a kivégzőosztag felé Libik André first appeared on 24.hu.