Eredményesen perelte az ügyészség az egyik biztosítót, mert a Kúria megállapította, hogy a fogyasztókkal kötött szerződéseiben alkalmazott több általános szerződési feltétel tisztességtelen.
A Legfőbb Ügyészség közleménye szerint még 2021-ben indított keresetet a közérdekvédelmi jogkörében eljáró ügyész az egyik biztosítótársaság ellen az általános szerződési feltételei tisztességtelenségének megállapítása iránt. Bár az elsőfokú bíróság a kereset nagy részének helyt adott, a másodfokú bíróság, azt megváltoztatva, egyes kikötések esetén úgy döntött, hogy azok nem tisztességtelenek.
Az ügyészi felülvizsgálati kérelem eredményeként azonban a Kúria megállapította, hogy az elsőfokú bíróság döntése volt helyes. A Kúria álláspontja szerint a vagyonbiztosítási feltételekben szereplő, a biztosítót egyoldalú díjemelésre jogosító kikötés tisztességtelen, mert az emelés lehetséges okai a fogyasztó számára nem voltak érthetően megfogalmazva.
Indokolatlanul rövidnek találták a vagyonbiztosítási feltételekben, valamint a Casco biztosításban a káresemény bejelentésére meghatározott határidőt, ami a kár felfedezésétől számítva legfeljebb 2 munkanap volt. Vagyonbiztosítási feltételeiben a biztosító a fizetési kötelezettségének kezdő időpontjaként a kárrendezéshez szükséges utolsó okirat beérkezésének napját határozta meg.
Ez azért bizonyult tisztességtelennek, mert a fogyasztó nem tudhatja, hogy a beküldött irat az utolsó volt-e, vagy a biztosító még kér tőle további iratot is. Így nem tudhatja azt sem, hogy a biztosító fizetési határideje megkezdődött-e már. A bíróság kötelezte a biztosítót arra is, hogy tegyen közzé közleményt a feltételek tisztességtelenségének megállapításáról.
The post Tisztességtelennek találta a Kúria az egyik biztosító vagyoni és Casco biztosítással kapcsolatos szerződéseit first appeared on 24.hu.