A késő bronzkorra és a korai vaskorra található leleteket tártak fel a németországi Burgbernheimben – számol be a Heritage Daily. A maradványok arról árulkodnak, hogy a helyszínen a korszakban sütöttek.
A Bajor Műemlékvédelmi Hivatal (BLfD) munkatársai hőkezelt kövekkel töltött gödrök szokatlan koncentrációját tárták fel. Az archeobotanikai vizsgálat megállapította, hogy a gödrök ételkészítéshez kapcsolódtak, míg a szénmintákon végzett kormeghatározás pedig megerősítette, hogy a késő bronzkor és a korai vaskorban használták őket.
A szénminták 83 százalékban gabonamaradványokat tartalmaztak, a legjelentősebb a köles, az egyszemű búza, a tönkölybúza és a zab, valamint a ritka földicseresznye magmaradványok voltak.
„A sütőgödrök már ismertek korábbi kutatásokból a régióban és azon túl is, de a most dokumentált szokatlan koncentráció rendkívül fontos a bajorországi fémkorszakok táplálkozásának és mezőgazdasági használatának rekonstrukciója szempontjából” – emelte ki Dr. Stefanie Berg, a BLfD régészeti műemlékvédelmi osztályának vezetője.
Az ásatások során egy 26-szor 34 centiméteres őrlőkövet is feltártak, ennek sima, homorú felső része van, ami arra utal, hogy elsősorban a gabona lisztté őrlésére használták. Úgy tűnik, a terület i. e. 800 körül fontos élelmiszertermelő vidék volt.
The post Több ezer éves pékségeket találtak first appeared on National Geographic.