Hétfő reggel több mint 200 iskola és óvoda kapott e-mailen bombafenyegetést Szlovéniában. A rendőrség a fenyegetést alacsony biztonsági kockázatú eseményként értékeli, ezért azt tanácsolták az iskoláknak és az óvodáknak, hogy folytassák az oktatást. Ennek ellenére több intézményt elővigyázatosságból kiürítettek, köztük a muravidéki kéttannyelvű iskolát.
A rendőrség terrorizmus és az erőszakos szélsőségesség elleni főosztályának vezetője, Primoz Ogrinc elmondta, hogy
A fenyegetés nem egy konkrét iskola ellen irányult, így a rendőrség közlése szerint nincs ok a pánikra. A fenyegető üzenet, amelyet Bojevnik, azaz Harcos álnéven küldött egy ismeretlen feladó az általános és középiskolák, valamint néhány óvoda e-mail címeire, így kezdődött: „Robbanószerkezetet helyeztek el egy iskolában”. A generált üzeneteket, melyekben az ismeretlen feladó bosszút és Európa végét emlegeti, különböző IP-címekről, különböző időpontokban küldték ki
Több forrás szerint minden régiókban és a fővárosba, Ljubljanába is érkeztek fenyegetések iskolákba.
A szlovéniai magyar nyelvű rádió riportja szerint Muravidéken több iskolát is érintett a fenyegetés: az 1. Számú Lendvai Kétnyelvű Általános Iskolában a fenyegetés után azonnal kiürítették az épületet, és értesítették a rendőrséget, akik biztosították a helyszínt és átvizsgálták az iskolát. Az iskola igazgatóját a rendőrség tájékoztatta arról, hogy az épület biztonságos, így a tanítás később folytatódhatott.
Az oktatási minisztérium közölte: az általános és középiskolákban azonnali hatállyal különleges protokollt vezettek be. Az iskolák ellen irányuló biztonsági fenyegetések esetén követendő eljárást meghatározó protokollt tavaly júniusban vezették be, két hónappal azután, hogy egy névtelen fenyegetés pánikot okozott az országban.
Január 23-án legalább 268 magyar iskola kapott bombafenyegetést országszerte. A rendőrség 303 iskolát vizsgált át, de sehol sem találtak robbanószerkezetet. A magyar fenyegetést megelőzően ugyanis Bulgária oktatási intézményeinek is hasonló tartalmú leveleket juttattak el, így nem zárható ki, hogy ugyanaz az elkövető felelős a fenyegetésekért, ahogy az sem, hogy összehangoltan dolgoztak. Tavaly szeptemberben Szlovákiában és Csehországban történt hasonló tömeges bombafenyegetés, ott is több száz intézmény volt érintett.
The post Több mint 200 iskola és óvoda kapott bombafenyegetést Szlovéniában first appeared on 24.hu.