Török Gábor: Magyar Péter az ellenzéki választók szemében kalapács

Az első részben, amelyről videófelvétel is elérhető a Csúcs csomag előfizetői számára, szó volt arról, hogy

a Tisza Párt eltérő jellegű kihívást jelent a korábbiaktól, ezért is veszélyesebb a kormányzat számára,
Magyar Péter erejét a leginkább az adja, hogy ő tud a Fidesz védett ideológiai törzsterületéhez tartozó témákban az ahhoz tartozó nyelven beszélni,
elhibázott a Fidesz viszonyulása a Tisza Párt vezetőjéhez.
Elvégre ha azzal támadja, hogy baromi agresszív, rettenetesen erőszakos, bármire képes, akkor az ellenzéki választók fejében mind nagyobb és erősebb kalapácsnak látszik majd.
Ám a Fidesz azt a stratégiát választotta, hogy a saját szavazóinak mondja el a Magyarról szóló történetét, ennek lett az eredménye az a karaktergyilkossági kísérlet, amit végignézhettünk.
Ezzel együtt az elemző szerint a Fidesz még mindig elkezdheti rongálni Magyar kalapácsjellegét, a kérdés az, nincs-e ehhez már túl késő.
De tanulság az is, hogy még tizennégy évnyi kormányzás után is potensnek látszik a Fidesz.

The post Török Gábor: Magyar Péter az ellenzéki választók szemében kalapács first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed