Gróf Széchenyi Ödön, 103 éve, 1922. március 24-én hunyt el Isztambulban. Széchenyi István második fiának nevéhez számos fejlesztési terv fűződik, többek között ő alapította a magyar és török tűzoltóságot – írja a Rubicon.
Széchenyi Ödön 1839. december 14-én született Pozsonyban, Budapestre 1860-ban került közlekedési szakemberként. Hamarosan azonban a katasztrófavédelem felé fordult, és 1863-ban a londoni Fire Brigade mintájára létrehozta a pesti önkéntes tűzoltóságot. Áldozatos munkájának köszönhetően 1870-ben ez a szervezet már hivatásos tűzoltókból állt, fizetéssel és profikhoz illő fegyelemmel.
Három évvel később Abdul-Aziz török szultán felkérésére hasonló módon szervezte meg az isztambuli tűzoltóságot is. Munkája révén a gróf Isztambulban telepedett le családjával, ahol a török hadsereg egyik legbefolyásosabb tábornoka lett, elnyerve a pasai méltóságot.
A két tűzoltóság létrehozása mellett számos innováció ötlete származik tőle. Közlekedési szakemberként elsők között szorgalmazta egy Fekete-tengertől az Atlanti-óceánig tartó vízi útvonal kiépítését, amit úgy propagált, hogy az 1867-es párizsi világkiállításra a folyókon hajózva jutott el.
Széchenyi volt a Budavári Sikló és a Fogaskerekű Vasút építésének egyik kezdeményezője is, továbbá a Budapesti Hajósegylet, a Kereskedelmi és Iparegylet, a Budai Népszínház és még számos gazdasági és kulturális intézmény alapítója, részvényese vagy adományozója. Tervei voltak a Gellért-hegy rendezésére, de felmerült olyan ötlete is, hogy Budapestet gőzkocsikkal és magántávírókkal lássa el. Modern ötletei miatt elismerés övezte egész Európában.
The post Török pasa volt Széchenyi István fia first appeared on 24.hu.

