Az állatok élhetnek magányosan, ahogy egy tigris, laza csoportban társas kötelék nélkül, mint a gnúk, vagy társas csoportban, ahol figyelnek egymásra, segítik egymást, mint például az elefántok. Bár a laza csoport is rejt előnyöket, ez nagyon távol van attól, amit egy összefogott, támogató társadalom jelent. A társas kötelékeket ápoló állatok segítik egymást a kicsinyek felnevelésében, közösen védekeznek a ragadozók ellen (és nem pusztán a nagyobb létszámukkal, hanem a megosztott figyelmük révén), és osztoznak a rendelkezésre álló javakon.

Nemcsak előnyei vannak persze a társas létnek, hisz jól tudjuk, az együtt élő közösségekben könnyebb dolguk van a fertőzéseknek, versengés és hierarchia alakulhat ki, ami néha agresszióba torkollik. Azonban mindezek ellenére, amint azt a kutatók 152, különféle csoportba tartozó állatfaj vizsgálatával feltárták, a társas fajok egyedi élettartama hosszabb, legyen szó korallról, rovarokról, madarakról vagy emlősökről, az összefüggés mindre igaznak bizonyult.

A kutatók összehasonlították az egyes fajok életének számos jellemzőjét, mint a generációváltások ideje, a szaporodásra alkalmas élethossz aránya, a várható élettartam. Korábban efféle tulajdonságok alapján csak egyes állatcsoportok, például madarak esetében vizsgálták, most viszont az állatvilág egészére kiterjedtek az összehasonlítások.

A társas kötelékek közepette élő fajok hosszabb élettartamúak voltak, későbbre tolódott náluk az ivarérettség, és esélyesebb volt, hogy sikeresen szaporodnak – összevetve a magányos fajokkal. A változó környezet kihívásai ugyan a társas fajok számára is súlyos problémát jelentenek, ám csoportként nagyobb esélyük van a túlélésre, csoportként sikeresebbek.

Azok a fajok, amelyek társas lények, így a legtöbb majom, beleértve az embert, az elefántok, a flamingók, a papagájok hosszabb élettartamúak, és az életük hosszabb szakaszában tudnak szaporodni. Érdemes azt is megjegyezni, hogy a társas életmód nem ugyanazt jelenti minden állat számára, ez is egy széles skálán mozgó tulajdonság. Korábban csak azt vették figyelembe az összehasonlításokban, hogy csoportban vagy magányosan él-e egy állat, holott óriási különbségek vannak az egymás mellé verődő csapatos állatok (gnú), a kolóniákat alkotók (egyes darazsak vagy példáéul a korallpolipok), illetve az egymást aktívan segítő, társas állatok közt.

A kutatásnak természetesen az emberi közösségekre is kellene hatása legyen: élhetőbb, a társas viszonyokat serkentő közösségi terek kellenének, különösen azon csoportok számára, amelyek hajlamosak az elmagányosodásra, így például az idősebbek. Úgy tűnik, a társas kapcsolatok egyszerűen szükségesek a jó élethez.

The post Tovább élnek a társas fajok first appeared on National Geographic.