Trokán Péter Mihályi Győzőről: augusztus 20-án együtt léptünk fel, vidám volt, tele tervekkel

Kedd délelőtt a 24.hu-n is hírül adtuk, hogy Mihályi Győző, Jászai Mari-díjas színművész, szinkronszínész, hétfőn, néhány nappal a hetvenedik születésnapja után, elhunyt.

A Blikk most arról ír, hogy Trokán Péter a mai megkeresésükkor értesült kollégája haláláról, amivel kapcsolatban úgy nyilatkozott, „nem hiszi el, ami történt, teljesen le van döbbenve”. Mint mondta, augusztus 20-án, a Székesfehérvári Királyi Napokon még együtt léptek fel Mihályival a nemzeti ünnep alkalmából tartott eseményen.

Augusztus huszadikán együtt léptünk fel, ő pedig ugyanolyan volt, mint régen: szívvel-lélekkel szerepelt, és láthatóan jó egészségi és lelkiállapotban volt. A rossz idő miatt a helyi önkormányzat dísztermében tartották a megemlékezést, itt léptünk fel a hektikus időjárás miatt, de semmi rossz nem látszott rajta. A párjával volt, láthatóan boldogságban, egyetértésben. Vidám volt, tele tervekkel. Fogalmam sincs, mi történhetett, borzalmas ez a hír…

fogalmazott a lapnak Trokán.

Kapcsolódó
Jean-Claude Van Damme, Armand Assante, Ian McShane, Alain Delon – sztárszínészeket is szinkronizált Mihályi Győző
Jól ismert orgánuma sokszor feljavította az amerikai filmek magyar változatait.

The post Trokán Péter Mihályi Győzőről: augusztus 20-án együtt léptünk fel, vidám volt, tele tervekkel first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed