Donald Trump elnöki rendeletben tiltotta meg pénteken olyan külföldi civil szervezetek amerikai szövetségi támogatását, melyek terhességmegszakítást támogató tevékenységet végeznek.
Az elnök az első hivatali ciklusában is érvényben lévő szabályt állította vissza, aminek értelmében minden külföldi nem-kormányzati szervezetnek (NGO) igazolnia kell, hogy nem nyújt abortuszellátást és nem vesz részt ennek támogatásában, amennyiben amerikai szövetségi forrásokban részesül családtervezés jogcímen.
Pénteken Washington belvárosában a szervezők közlése szerint 150 ezer ember vett részt a Menet az életért elnevezésű felvonuláson, melyen JD Vance alelnök is beszédet mondott.
JD Vance, aki egyben első alelnöki beszédét tartotta, a családpárti kormányzati szakpolitika szükségességét hangoztatta.
Több újszülöttet akarok látni az Amerikai Egyesült Államokban!
Így fogalmazott az alelnök, aki mellett felszólalt Mike Johnson, a Kongresszus alsóházának elnöke, valamint Ron DeSantis, Florida kormányzója.
Donald Trump videóüzenetben köszöntötte a felvonulás résztvevőit.
Az éves felvonulást először 1974 januárjában tartották meg az amerikai fővárosban.
Donald Trump egy nappal az idei esemény előtt kegyelmi rendeletet hozott 23 elítélt, abortuszellenes aktivista ügyében. Az elnök a döntésének bejelentésekor igazságtalannak nevezte a velük szemben hozott ítéletet. A kegyelem olyanokat is érintett, akiket az elmúlt négy évben ítéltek börtönre a kórházi bejáratok szabad megközelítésének biztosításáról szóló 1994-es törvény megsértése miatt, miután abortuszklinikák bejárata elé állva tüntettek.
The post Trump abortuszellenes aktivistáknak kegyelmezett meg a „Menet az életért” előtt first appeared on 24.hu.