Donald Trump megválasztott amerikai elnök újságírói kérdésre felelve nem zárta ki keddi sajtótájékoztatóján, hogy katonai, illetve gazdasági lépéseket tesz majd annak érdekében, hogy az Egyesült Államok visszaszerezze az ellenőrzést a Panama-csatorna felett, valamint megszerezze a kontrollt a Dániához tartozó Grönland felett.
A Mar-a-Lagóban lévő rezidenciáján tartott sajtótájékoztatóján a republikánus párti politikustól azt kérdezték: biztosítani tudja-e a világot afelől, hogy nem alkalmaz katonai, illetve gazdasági nyomásgyakorlást Panamával és Grönlanddal kapcsolatban. Trump úgy felelt, hogy „egyik (ország) esetében sem tudja ezt garantálni”. „De azt kijelenthetem, hogy a gazdasági biztonság szempontjából szükségünk van rájuk” – tette hozzá.
Trump utalt arra, hogy vámokkal sújtaná Dániát, ha az elutasítaná a Grönland megvásárlásáról szóló ajánlatát. Hangsúlyozta, hogy Grönland létfontosságú az amerikai nemzetbiztonság szempontjából is. Dánia és az autonóm terület is már többször leszögezte, hogy Grönland nem eladó. A panamai elnök pedig szintén jelezte, hogy az ország szuverenitása nem lehet alku tárgya.
Amint arról a 24.hu is beszámolt, kedden magánlátogatásra Grönlandra érkezett ifjabb Donald Trump, a megválasztott amerikai elnök fia, aki a helyi közmédiának nyilatkozva kijelentette: Grönland csodálatos hely, és a grönlandiak „rendkívül jól járnak majd, ha és amikor” az Egyesült Államok részei lesznek. Grönland külügyi hivatalának vezetője közölte: sem az ifjabbik Trump, sem a grönlandi vezetés nem jelezte, hogy egyeztetnének a mintegy ötórásra tervezett látogatás során.
Apja a keddi sajtóértekezletén megismételte azon felvetését, hogy Kanada tagállamként csatlakozhatna az Egyesült Államokhoz. Bírálta, hogy az Egyesült Államok sokat költ kanadai árukra és északi szomszédja katonai támogatására.
A megválasztott elnök beszélt arról is, hogy megváltoztatná a Mexikói-öböl nevét Amerikai-öbölre, és megismételte azon ígéretét, hogy jelentős vámtarifákkal fogja sújtani Mexikót és Kanadát is.
Nagy területet jelöl (ez a földrajzi név). Amerikai-öböl. Milyen csodálatos név!
mondta.
Trump beszélt arról is, hogy a NATO-tagállamoknak GDP-jük 5 százalékát kellene költeniük védelemre az észak-atlanti szövetség által jelenleg elvárt 2 százalékhoz képest. „Úgy gondolom, a NATO-nak 5 százalék kell. Mindegyik (tagállam) megengedheti ezt magának” – tette hozzá. Azzal büszkélkedett most, hogy első elnöksége idején rá tudta venni a NATO-partnereket a védelmi kiadások növelésére. „Én voltam az, aki rávette őket, hogy 2 százalékot fizessenek” – jelentette ki.
Közölte azt is, hogy január 20-i hivatalba lépésével haladéktalanul vissza fogja vonni Joe Biden leköszönő amerikai elnöknek az Egyesült Államok tengerpartjai mentén végzett energiahordozó-kitermelésre vonatkozó, előző nap bejelentett tilalmát.
Trump egyúttal bejelentette, hogy Husszein Szadzsváni egyesült arab emírségekbeli üzletember, a DAMAC Properties vállalat elnöke 20 milliárd dollárt fektet be amerikai adatközpontok létesítésébe szerte az országban.
(MTI)
The post Trump nem zárta ki, hogy katonai lépésekkel szerezné meg Grönlandot és a Panama-csatornát first appeared on 24.hu.