Trump szerint Isten az ő oldalán volt, Orbán pedig az illiberális demokrácia bajnoka

Donald Trump a négynapos republikánus jelöltállító nagygyűlést lezáró hosszú szónoklatában beszélt a merényletkísérletről, az ellene zajló, szerinte a politikai ellehetetlenítését célzó bírósági ügyekről, a küszöbön álló harmadik világháborúról és hacsak egyszer is, de Joe Bident is megemlítette. Trumpot a milwaukee-i gyűlés első napján a republikánusok hivatalosan is elnökjelöltjüknek választották, és támogatták a radikális populista J. D. Vance ohiói szenátort is alelnökjelöltjeként.

Isten az én oldalamon volt

– mondta a volt elnök, amikor felidézte az ellene elkövetett pennsylvaniai merénylet pillanatait táborának, ami miatt továbbra is kötést visel a fülén. Szerinte a tömeg a lövöldözéskor azért nem kezdett el pánikolva menekülni, mert nem akarták elhagyni őt, majd ismét elmondta azt is, hogy neki ezek után halottnak kellene lennie. Ekkor egyperces néma csöndet kért a merényletkísérletben életét vesztő önkéntes tűzoltónak, Corey Comperatorénak. A színpadon Trump mellett ott volt Comperatore egyenruhája, amihez az elnökjelölt odament, és megcsókolta a sisakját.

Patrick T. Fallon / AFP

Trump ezután arról a régi rögeszméjéről beszélt, hogy a demokraták a bírósági ügyeivel boszorkányüldözést folytatnak ellene, írta a hvg.hu összefoglalója. „Ha a demokraták egyesíteni szeretnék az országot, akkor haladéktalanul fejezzék be az ellenem folytatott, nyolc éve zajló boszorkányüldözést és hagyják, hogy egy a népünkhöz méltó választást tartsunk. Amúgy is meg fogjuk nyerni” – jelentette ki.

Ugyan arra lehetett számítani, hogy Trump nem fogja megnevezni Bident a beszédében, mégis felhozta a pártjának nagy részével harcban álló elnököt. „Ha vesszük a tíz legrosszabb elnököt az Egyesült Államok történetében és összeadjuk őket, még együtt sem lennének annyira károsak, mint Joe Biden” – mondta.

A republikánus elnökjelölt csak érintőlegesen, de a külpolitikát is bemelte a beszédébe, szerinte a világ a harmadik világháború küszöbén áll és a Biden-kormány kudarcot vallott az ukrajnai és a közel-keleti konfliktus megoldásában. Arról viszont ismételten nem beszélt, hogy ő hogyan oldaná meg a világ gondjait, ismét csak arról, hogy megoldaná azokat. „Csak néhány nappal ezelőtt az én utam veletek majdnem véget ért, ezt tudjuk. És mégis itt vagyunk ma este, mindannyian összegyűltünk, és a jövőről, valamint egy olyan dolog teljes megújulásáról beszélünk, amit nagyon szeretünk, ezt hívják Amerikának. A csodák világában élünk.” – folytatta.

Jacek Boczarski / Anadolu via AFP

Trump egy ponton Orbán Viktort is szóba hozta a színpadon, mint az „illiberális demokrácia” bajnokát, amit a volt amerikai elnök ajánlólevélnek tekint,

írta az AP. „Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, nagyon kemény fickó” – mondta Trump. Megkérdezte Orbántól – aki számos alkalommal megfordult már a floridai Mar-a-Lago-i birtokán – miért tűnik úgy, hogy a világ káoszban van. Trump az emelvényről idézte Orbán szavait, miszerint „ezt csak egyféleképpen lehet megoldani. Vissza kell hozni Trump elnököt”. „Oroszország félt tőle. Kína félt tőle … Az egész világ békében volt” – idézte a magyar miniszterelnök őt méltató szavait.

Az amerikai hírügynökség Orbánt azzal mutatta be, hogy számos alkalommal biztosította támogatásáról Trumpot, Oroszország legszorosabb szövetségese az Európai Unióban, és közel áll Kínához is. Harcolt a bevándorlás és az LMBTQ+ jogok ellen is, pártja pedig átírta az ország alkotmányát, hogy ellenőrzése alá vonja a médiát és az igazságszolgáltatást.

The post Trump szerint Isten az ő oldalán volt, Orbán pedig az illiberális demokrácia bajnoka first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed