Tucatjával lövik a kormoránokat a Dunán

Megkezdték a harcot a kormoránokkal – írta a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége.

A szövetség az idei szezonban is megkezdte az egyik legfontosabb téli feladatát, a nagy kárókatona riasztását, gyérítését.

A teljes téli idényre elegendő lőszer beszerzéséhez a MOHOSZ, ÁPFE-IV/1/2024. számú “kárókatona és a hód gyérítése” pályázat keretében nyújtott számukra anyagi támogatást.

A novemberi és decemberi gyérítési akciók során eddig 48 madár került terítékre.

A Dunán halászó kormoránok vándorló, kóborló csapatai egészen márciusig itt táplálkoznak, óriási károkat okozva a halállományban. A tavaly téli szezonban összesen 306 madarat sikerült terítékre hozni. A horgászok remélik, hogy az idei szezonban is hasonló arányban tudják ritkítani az állományukat.

Facebook / Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége

A nagy kárókatonákat évről évre gyérítik Magyarország nagy folyói mentén. A falánk madarak idén korábban érkeztek, ezért az engedéllyel végzett riasztások és gyérítések  a Tiszán, a Maroson, a Hármas-Körösön, az Akolszögi-, az Atkai-, a Mártélyi-, a Gyálai-holtágakon és Maty-éri víztározón már novemberben megkezdődtek. A Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége tavaly is sikeres gyérítést végzett, 2024 februárjában adtak hírt arról, hogy a szezonban közel 300 példányt sikerült elejteni a nagy testű madarakból.

Kapcsolódó
Halomra lőtték a kormoránokat a Körösök mentén
Halőrök és vadászok együtt küzdenek a falánk madarakkal.

The post Tucatjával lövik a kormoránokat a Dunán first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed